Lélektükör.

~Így működik az élet. Örökké úgy teszel, mintha nem érdekelne, hogy egyedül vagy, aztán jön valaki és kitölti a kis űrt, amit te sokáig elhanyagoltál. A dolgok nagyszerűek. Azt gondolod 'ejha, most az egyszer végre boldog vagyok', és amint megszokod, hogy ott vannak neked, ott hagynak. Újra egyedül vagy. Még jobban, mint azelőtt, és azt mondod magadnak, hogy nem fogsz többet találkozni valakivel, aki betölti a helyüket. De fogsz, és találkozol is. És ez megismétli önmagát.
Újra.
És újra.
És újra.

~A való életben a fiúk nem rohannak vissza hozzád az éjszaka közepén, és nem surrannak be az ablakodon. Csak ott hagynak és aztán többet egy szót sem szólnak hozzád.

~Fáj, hogy itt van, fáj, hogy nem volt egy pillantása se, amiben legalább reménykedni lehetne, de ebben a tompa, sajgó érzésben van valami jó is. Talán az, hogy szomorkodni lehet rajta.

~Olyan vagy, mint a homok. Próbálok beléd kapaszkodni, de kifolysz a kezeim közül.

~A karom kinyújtom neked, de mégis meghátrálsz..remegve kérdem újra, miért történt így?..

~Nekem olyan fiúra van szükségem, aki érezteti velem, hogy szeret, elviseli a sok baromságomat, hogy idióta vagyok, és büszke arra, hogy a barátnőjének hívhat.

~Ha egyszer írnék egy történetet az életemről, ne lepődj meg amikor legalább egy milliószor meglátod a nevedet.

~Azokban a percekben, mikor csalódtam, próbáltam meggyőzni magam, hogy valótlan..

~Megtörtént, és minden emlék a nyomomban, de soha nem lesz a lelkem romokban, mert előre nézek, nem pedig hátra. A földön maradok és nem kapok szárnyra.

~mindegy, hogy mennyire bánt meg, mennyire okoz fájdalmat és csalódást, te mindig ugyanúgy szereted..'

~Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha megállsz. Hagyd őket békén. Sétálj el. Ez nem olyan, mintha feladnád, és nem olyan, mintha nem próbálkoznál. Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a határozottság és az elkeseredettség között. Ami tényleg a tied, az úgy is a tied lesz, ami pedig nem, az nem számít mennyire keményen próbálkozol, úgysem lesz soha.

~Felébredtem reggel, könnyes szemekkel.. néhány könnycsepp végig folyt az arcomon - tudtam, hogy megint újra veled álmodtam.

~nincs szükségem angyalra a karácsonyfámon.. már van egy, aki lenéz rám fentről.

~Azthittem más leszel, de mégis csalódtam - aztmondtad szeretsz, de mindez valótlan..

~Talán egy nap majd visszanézek ezekre az álmatlan éjszakákra, ahogy a nappali padlóján ülök, magam körül romantikus könyvekkel és a lehalkított tv-vel - és képes leszek azt mondani, "ennél én erősebb vagyok".

~ Láttam hogyan lesz hútlen az, aki szerető.. a lelkem tűzben edzett, a szívem pedig temető.

~Remélem te is azt érzed amit én . . remélem eszedbe jutnak a régi emlékek , az együtt töltött pillanatok , és az érzések amit akkor éreztél amikor együtt voltunk ..

~Szomorú könnycsepp fut arcomon, amit most érzek, felvállalom..

~Amikor én voltam 12 éves, nem volt iPhone-om, sem laptopom. Nem jártam discoba. Hintáztam, kutyát sétáltattam. Akkor mentem haza amikor sötétedett és nem akkor amikor az első busz jött. Anyukám nem mobilon hívott, hanem kiabált: BEFELÉ! Ha összevesztem vele, akkor rendet raktam a szobámban hogy ne haragudjon, nem pedig kiírtam facebookra hogy 'anyám csicska'. Nem is volt facebookom, nem voltam idősebbnek regisztrálva, hajnal kettőkor aludtam és nem írogattam ki hogy 'like ha fent vagy'. Chatelés helyett nevettünk a barátaimmal. Az volt a boldog gyerekkor!

~különlegesnek éreztem magam..amég rá nem jöttem, hogy más lányoknak is ugyanezt írod.