~Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz...
~Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...
~Szeretlek, ezt mondtad... Bíztam benne, hogy ez így is marad, de szemed máson gyorsan megakadt, s engem, mint egyszerű játékot, eldobtál. Hogy mit okozol ezzel? Bele sem gondoltál...
~Néha jobb egyedül lenni. Ha egyedül vagy, senki sem tud bántani...
~Szólni sem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.
~Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.
~Nem tudtam, helyes-e vagy sem, ahogy döntök... a döntés, hogy elszakadjak Tőle, de megtettem. Megtettem azzal a reménnyel, hogy így jobb lesz. Jobb lesz Neki. Olyat talál, aki megérdemli... Aki megbecsüli, úgy, ahogyan nekem kellett volna.
~Fáj, mégsem ordítasz. Csak csendben könnyezel, félsz, hogy valaki meghallja...
~A szíved megszakad, de te csak csukott szemekkel tűröd, mert túl fájdalmas ahhoz, hogy tudomást vegyél róla...
~És egy nap majd rájössz hogy vége. Hogy már nem üldöz a hiánya, az üresség. Már nem gondolsz rá 24/24 órát. Már nem rezzensz össze, ha meghallod a hangját. Már nem akarsz kinyírni minden egyes lányt akivel beszél, és nem nyomozgatsz utána, és lesed minden léptét, nem beszélsz folyton róla, és a szíved nem ugrik ki, amikor meglátod. Végül észreveszed azokat a hibákat, amiket a szerelem elfedett..
~Kicsit belefáradtam már, hogy mindig én vagyok az, akinek fontosabb a másik.
~A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál...
~Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha megállsz. Hagyd őket békén. Sétálj el. Ez nem olyan, mintha feladnád, és nem olyan, mintha nem próbálkoznál. Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a határozottság és az elkeseredettség között. Ami tényleg a tied, az úgy is a tied lesz, ami pedig nem, az nem számít mennyire keményen próbálkozol, úgysem lesz soha...
~Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el.
~Néha megtartom az érzéseimet magamnak, mert túl neház, hogy más megértse.
~Vannak dolgok amikért bármit megtennél, de egy idő után belefáradsz, aztán inkább beletörődsz hogy nem érheted el..
~Csak néha éreznéd azt, amit én érzek. Csak néha keresnél, ha nem is kérlek. Csak néha törődnél velem, ahogy elvárom. Csak néha letörölnéd könnyeimet, ha látod..
~Ha velem is úgy érzed magad, mint nélkülem, akkor nincs miről beszélnünk..
~Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.Először meg kell érezni a lelkét.Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget s a cirógatás vágyát.Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát,a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát,a hatodikban a gyönyör cirógatását, a hetedikben azt a szeretetet, ami TELJESEN a TIÉD lehet. Ha megtanulsz vele bánni...
~Fájó bevallani, hogy te vagy az egyetlen személy az életembe, akiért az egész létemet feláldoznám..
~- Számítok én neked?
- Aha.
- És már megint itt vagy ezekkel az egy szavas válaszokkal. Utálom őket. És utálom, hogy még mindig reagálok ezekre. Utálom, hogy itt várok ölbe tett kézzel. Utálom ezt.
~Távolságtartó vagyok. Nem bízom meg senkiben. Semmiképpen sem hiszem el, hogy 'majd jövök', meg 'elviszlek', meg 'meglátogatlak', meg 'elmegyünk nyaralni', meg 'szeretlek', meg 'hűséges vagyok hozzád', vagy egyáltalán 'számítasz valamit'.”
~Ha egyszer valaki megbánt, félsz a többiektől. Ha tudod, hogy nem szabadott volna hogy érdekeljen az a személy,aki miatt most padlón vagy,már senki nem fog érdekelni. Hagyod ,hogy ellökjön magától mindenki,csak azért mert te nem mersz kapaszkodni beléjük..
~Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A Világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra. Ne mondd hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki, ez gyáva duma, és Te fiam nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál.
~Nem önszántamból hagytalak el, csak úgy éreztem már nincs okom maradni.
~A sok véletlen mondat, ami kicsúszott, és meghatott, a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett, és elhagyott. Ekkor szívem kihagyott egy ütemet, aztán megbotlott és hasra esett.
~Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz… és igen… hiányozni fogsz neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, milyen boldog, élvezi az életet. Rádöbbensz, hogy nem hiányzol neki, nem gondol rád… már az emlékeiteket se őrzi. Elfelejtett. Összetörik a lelked. Tartod magad, már nem sírsz. Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott: az apró kék poharat…
~Se több, se kevesebb. Csak egy ember…
Egy ember, aki valóban ismer, akinek elmondhatom gondolataim, titkaim, még ha azok jelentéktelennek is tűnnek. Ő az, akiben teljesen megbízok, és bármikor számíthat rám. Az az ember, akivel képes vagyok órákig nevetni és beszélgetni, olykor teljesen értelmetlen dolgokról. Az a valaki, aki mindig fontos marad számomra. Igen, Ő az igaz barátom.
~Menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz... Tudod, egy dologban biztos vagyok: a nagy utak, azok, amelyek igazán hosszúak és jelentőségteljesek, hatalmas megállító táblákkal vannak tele, és nehézségekkel, pontosan azért, hogy próbára tegyenek, hiszen nem mindenki érdemli meg a jutalmat. Azt a valamit, amit neked szántak, és a tiéd. Nem kell mindenkinek felérnie a csúcsra - pedig mindenki előtt ott a lehetőség. De egy dolgot érdemes szem előtt tartani: a tiéd lehet minden, amire vágysz, de ha nem teszel érte semmit, a helyén marad - ahogy Te is.
~Nekem ez nem megy, próbáltam már százszor. Összekeversz azzal, aki füttyszóra táncol..'
~Amikor ránézel egy emberre, akárkire, jusson eszedbe, hogy mindenkinek megvan a maga története. Mindenki keresztülment valamin, ami megváltoztatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése