heartbreak.

~Talán igazából sose szeretett. Csak azt az érzést szerette, hogy valaki itt van neki, és hogy valaki végre érdeklődik iránta. Sosem engem szeretett, hanem a tudatot, hogy én szeretem..

~Az újságok tele vannak apróhirdetéssel: az emberek keresik a párjukat. Nézd meg az utcán, nézd meg a szemüket: mind keres valakit. Keresik az üzletben, a villamoson, a járdaszigeteken, az aluljárókban. Mindenki keres valakit. Mindenki keresi a párját. Én megtaláltalak. És neked el kell menned.

~Túlságosan függünk az emberektől. Már nem is emlékszem olyan időszakra mikor nem kínzott egy férfi jelleme és jelenléte. Várunk egy biztos pontra, egy kapaszkodóra ami mássá tesz minket,érdekessé. És ez miatt alázkodunk meg ennyire a szomorúság elött, ez tesz ennyire tönkre, menthetetlenné.

~Minden nő szeret a másik karjába omlani. Ez mindig így volt, s így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap. S ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.

~Egyszerűen nem értelek.. Jeleket küldesz, hogy szükséged van rám, hogy látni akarsz, hogy meg akarsz csókolni, hogy tetszem, hogy egyszerűen akarsz.Lehet, hogy csak arra a pillanatra, arra az egy-két órára amíg velem vagy, de kellek neked. És? Amikor lépni kéne? Ülsz. Vársz. Tétlenül, hogy majd én, a buta kislány lépni fog. De mondjuk lépek is, mert ugyan úgy kellesz, a csókod, a mosolyod, a szemed, a hangod. De nem tudom mit is akarsz... Szóval lépj. Most, ma, holnap.

~Utálom visszanézni a közös beszélgetéseket.. Utálom, hogy akkor még minden rendben volt.. Most meg rád sem ismerek.. Utálom, hogy megváltoztál.. Utálom, hogy akármennyi fájdalmat is okoztál, még mindig fontos vagy nekem..

~Nem tudtam kimutatni neked az érzéseimet úgy, ahogyan szerettem volna. Melletted valamiért esetlen leszek (...). Egy táncosnak nehéz beismernie az ilyesmit, és mégis így van. Ha nem lennék esetlen, akkor el tudnám mondani neked, hogy az életem nem élet nélküled. El tudnám mondani, hogy te vagy a szíve, az izma, a csontja. Hogy nélküled csak üresség van, és sóvárgás. Hogy nagyobb szükségem van arra, hogy a partnered, a feleséged és a szeretőd lehessek, mint a levegőre. A baj csak az (...), hogy melletted esetlen leszek, és csak annyit tudok mondani, hogy szeretlek, remélve, hogy ennyi elég.

 ~Csalódás, amikor már nem bírsz annak az illetőnek a szemébe nézni,akiért még az életedet adtad volna..

~A nő a világ legerősebb teremtménye. El tudja viselni a fájdalmat, a megalázást, a hűtlenséget, a hazugságot. S bár egy világ törik össze benne, még ezek után is képes mosolyogni.
 

~A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit. És nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.

~Emlék. Van amire tudatosan emlékszel, a pillanatok, az együtt töltött percek. És vannak a tudatalattiak. Mikor ismerős zenét hallasz, vagy egy illat, egy név vagy egy hely eszedbe juttatja. Ez lehet bármi. Egy érzés, egy ölelés, egy közös elfelejtettnek hitt emlék.

~Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez egy igazi szerelem volt. És ha egyszer, a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembejut, hogyan hevertünk a fák alatt..

~Kérlek, képzeld el az életed mondjuk 3o-4o év múlva. Mit látsz? Ha azt a lányt látod, akkor menj! Menj! Egyszer már elhagytál, kibírom mégegyszer, ha tudom, hogy valóban ezt akarod. De ne a könnyebb utat válaszd!

~Egy fiúnak is szüksége van arra, hogy szeressék. Ne csak azért legyen együtt egy lánnyal, mert "hű de jó csaj". Sőt. A fiúk sokkal inkább éheznek a szeretetre, csak a büszkeségük nem engedi ezt kimutatni! Amelyik fiú azt mondja, neki elég heti 3 nap a barátnőjével, az hazudik. Az a fiú aki minden percet kettesben akar tölteni egy lánnyal, az szerelmes. És nem elégszik meg a "néha tudunk találkozni" című kapcsolattal.

~hiszen játék voltam végig, nekem fényképről még rémlik, hogy már megint mi történik..

~itt címletek vannak nem jegyzik a nevedet,mifelénk a gettó ritkán nevel celebet..

~Egyesek belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak. Mások maradnak egy darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben és mi már sosem leszünk pontosan olyanok, mint azelőtt.

~Arra tanítanak, hogy csak a jelentős pillanatokra emlékezzünk, pedig a kis lépések, amik odáig elvezettek minket, ugyanolyan jelentősek. Visszatekintve észrevesszük, hogy nem csak a jó dolgok, hanem a rosszak is meghatározták, hogy kik vagyunk és hogy kik leszünk.

~Igazi csókot akartam, olyat, amire érdemes visszaemlékezni, de rég megtanultam, hogy ne legyenek elvárásaim a búcsúkkal kapcsolatban. Nincs rájuk garancia, és nem is ígérte meg őket senki. Már az is szerencse, sőt áldás, ha az embertől egyáltalán elbúcsúznak.

~Félek, hogy egy napon kisétálsz az életemből és nem hagysz mást nekem, csak óriási ürességet. Félek, hogy nem lesz kihez fordulnom, amikor problémám akad, hogy nem lesz kihez hozzábújnom, ha félek. Szívem egyszerűen megszakadna, ha abban a tudatban kellene élnem, hogy nem érinthetlek többet. Az, amikor hallhattam a hangod, megnyugvást jelentett számomra. Mellkasodon fekve éreztem az illatod, hallottam a szíved dobbanását annál nagyobb csodát még azelőtt sohasem éltem át. Nincs még egy olyan ember, akire ennyire nagy szükségem lenne. Nálad jobban senki sem ismer. Úgy vélem, jelenleg nincs nálam boldogabb ember a Földön, és ezt Neked köszönhetem. Egyedül Neked. Nagyon szeretlek!

~Csak mert valaki flörtöl veled, az még nem jelenti azt, hogy tetszel neki.
Csak mert valakinek tetszel, az még nem jelenti azt, hogy randizni akar veled.
Csak mert valaki randizik veled, az még nem jelenti azt, hogy szeret.
Csak mert valaki szeret, az még nem jelenti azt, hogy nem fog megbántani.

~Nem akarok úgy tenni, mintha nem fájna. Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire.

~Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.

~Ha úgy érzed,hogy megtaláltad Őt, ne hagyd el.. Valakinek egész életében nem sikerül megtalálnia.

~ Nem szabad egy rossz dolgon sokáig emèszteni magad. Túl kell rajta lenni a lehető leghamarabb. A jóra koncentrálni és a jót várni, pozitívan gondolkozni, még ha nehéz is. Mert ha türelmes vagy akkor jön az életedbe valaki, aki minden várakozást és fàjdalmat elfeledtet, aki más és szeret, mint még senki. És tisztel, megbecsül és reméled, hogy az életed része lesz örökre. Ha megtaláltad ezt az embert, akkor szorítsd és el ne engedd soha.

~Igen, nő vagyok. Szoktam hisztizni. Szoktam sírni a semmiért. Néha felidegesítem az emberiséget. Van, hogy megőrülök egy cipőért, vagy egy ruháért. De ember vagyok, Tökéletlen, de szeretetteljes.

~Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk. Persze, hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt, a kihívást. Mi nők meg főleg. Mert mi kell nekünk... Csak az, ami nem szokványos. Ami nem egyszerű, ami bonyolult, ami más, mert azt hisszük, hogy majd nekünk egyszerű lesz. Nekünk menni fog. Aha, csak egy aprósággal néha elfelejtünk foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy az elején megéreztük: ez is olyan lesz, mint a többi. De valamiért még mindig nem hallgatunk az érzéseinkre... Pedig mennyi csalódástól kímélnénk meg magunkat. Végül is. Pofonból tanul az ember..

~A folytonos újrakezdés volt benne a legszebb. Mi ugyanis, mind a ketten, szenvedélyesen szerettünk újrakezdeni és ezt bizonyos időközönként meg is tettük. Mi egymásnak "életünk legnagyobb szerelme" voltunk, de soha nem akkor, amikor éppen együtt éltünk, mindig csak akkor, ha újra megpróbáltunk egymásra találni.

~Voltak dolgok, amelyeket el akartam mondani neki. De tudtam, hogy fájdalmat okoznék. Úgyhogy eltemettem őket, és hagytam, hogy nekem okozzanak fájdalmat.

~Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig.

~Mit csináljak? Egy ideje ezt kérdezem magamtól.. Fogalmam sincs mit kéne tennem, mit tévő legyek és leginkább azt nem tudom, hogy mit is érzek valójában.

~Én nem benned nem bízok.. Hanem a többi emberben körülötted.

~Soha ne fuss olyan után, aki nem tesz azért, hogy utolérd.

~Hogy is mondjam.. Segítség. Egy váll amire támaszkodhatok. Csupa mosoly. A boldogság tükre. Egy cél, valakinek, vagy valaminek. Jóság. Barát. Ez vagy Te.

~Ne aggódj, talán úgy gondolod, hogy nem fogsz túljutni rajta soha. De gondolj bele, azt is gondoltad, hogy örökké fog tartani.

~Ha azt hiszed a kaland veszélyes, próbáld ki a megszokást. Az halálos.

~Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem: tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.

~néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni,mikor a személy,akivel törődünk,elhagy .. de az az igazság,hogy ez nem a mi veszteségünk,hanem az övé,mert ő veszti el azt az embert,aki soha nem mondott volna le róla.

~Utálom, hogy megváltoztál. Utálom, hogy elmentél. Utálom, ahogy miattad sírtam. Utálom, ahogy megmosolyogtattál. Utálom, hogy így hiányzol. Utálom, hogy így fáj. Utálom, hogy elveszítettelek.  Utálom, hogy rájöttem milyen vagy igazából. De az összes közül a legjobban azt utálom, hogy még mindig mennyire szeretlek.

~Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor miért ködösítesz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor miért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, miért várod el, hogy előbb mások szeressenek?

~Utálom a reményt. Akárhányszor próbálom feladni, mindig azt suttogja: "csak még egyszer.. utoljára.."

~Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.

~Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket, és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?

~Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.

~Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.

~Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.

~A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.

~Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.

~Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.