2013. május 24., péntek

Nem köt ide semmi, csak a fájó emlékek,ha egyszer eltűnnék mondd észrevennétek?!

~Mostmár nem érdekelsz. Azt csinálsz, amit akarsz.Nekem tökmindegy. Elég volt. Nem tudlak örökké megvígasztalni, ahogy belédrúg valaki. Mindig hozzám fordulsz, ha valaki megbántott, és sírni akarsz. Akkor felhívsz, kapok pár csókot, és ha van kedved az ágyba cipelsz. Vége ennek. Mások többre tartanak. Sokkal többre, mint gondolnád.

~Mindvégig hazudtál, lehet kihasználtál, meguntál, majd eldobtál..

~Kérdezted, hogy ki vagyok valójában. Nos, egy bűnös. És bárhová is megyek, a bűnöm követ engem. Valaha jó ember voltam, már nem vagyok az. Ha meg kéne határozni, most elsősorban az vagyok. Később lehet, hogy ez visszaüt, de vállalom! Tudod, az ember időnként ráébred bizonyos dolgokra, velem most ez történik. Rájöttem, hogy ez nem nekem való, semmi keresnivalóm nincs már itt. Menjünk el! Nem tudom, hogy működne a dolog együtt, mennyire ismernél meg engem, de neked még megnyílnék!

~Az emberek azt mondják, hogy addig nem jössz rá,hogy mid volt,amíg el nem veszíted. Az igazság az,hogy tudtad,hogy mid volt,de nem gondoltad hogy elveszítheted..

~Mikor szeretünk valakit, bár hosszú éveken át szerettük, úgy ellustulunk, azt gondoljuk, a másik úgy is tudja. Úgyhogy nem mondjuk annyiszor, nem mutatjuk annyira. De mikor tudjuk, hogy elveszítjük, hiába mondanánk, nem lesz aki hallja.

~ Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem… csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted. Nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint te!

~A legrosszabb, hogy néha csak úgy random eszembe jutsz. Eszembe jut egy pillanat, egy mosoly, egy érintés. Ahogy órákig ültünk egymás mellett, és csak beszélgettünk. Nem számított a hely, az idő. Eszembe jut, amikor búcsúztunk, te magadhoz szorítottál, én lábujjhegyre álltam és megcsókoltál. Amikor egymást átölelve feküdtünk. Már akkor magadhoz láncoltál. Emlékszem mindenre, ami mondtál, de te? Te emlékszel még? A közös terveinkre.. Az ígéreteidre.. MOST HOL VAGY?

~Kamaszok és ifjak megdöbbenve szembesülnek a ténnyel, hogy "a szerelem" nem maga a boldogság - még akkor sem, ha realizálódik -, hanem (a barátsággal és sok mással együtt) a létezésnek egy olyan kiterjesztett köre, amelyikben az öröm is és a fájdalom is több és intenzívebb.

~Nyakig benne voltam a szerelemben. Tudod, hogy miről beszélek? Az a fajta szerelem, amikor a nap igazából süthetne egész nap, de az se lenne baj, ha nem sütne, mert téged nem érdekelne. Az a fajta szerelem amitől a medencébe akarsz ugrani decemberben. Az a fajta szerelem amitől táncolni akarsz az esőben.

~Néha le kell, hogy mondj valakiről. Nem azért, mert nem érdekel, hanem azért, mert őt nem érdekled.

~MEGFOGADTAM, hogy többet nem menekülök. Ha jön, elengedem magam, és nem akarom irányítani. Elfogadom, és nem harcolok ellene. Nem akarom megmondani, hogy mi legyen. Egyszerűen csak hagyom, hogy sodorjon az ár és vigyen oda, ahova mennem kell.. Mert nyilván, kihagyhatod a szerelmet, mondhatod, hogy nincs rá szükséged, de akkor saját magadat köpöd szembe.. Hiszen szükségünk van rá. Igen. Másképp nem megy. Vagyis tudod mit? Megy. Megerősít, legyőzhetetlenné tesz - látszólag. De abban a pillanatban, hogy ő melletted van.. Na onnantól kezdve lesztek EGYÜTT igazán legyőzhetetlenek. Mert ennek ez a rendje.

~Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

~Az idő.. túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik gyászolnak és túl rövid azoknak, akik örvendenek. De azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít.

~Még mindig mosolyog rám, még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő is ugyanúgy szeret. Amikor rá mosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek mellette, nem lehetek a szívében. Csak a gondolatai halvány fényében.

~Ha valaki azt akarja hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál benne, nem pedig neked kell megküzdenek a helyért.

~Nagyon igyekszem, én próbálok nem gondolni rád, de nem megy. Nem megy, bárhogy is küzdök ellene. Néha nem tudom felidézni az arcodat, olyankor kétségbe esem. Aztán hirtelen megjelensz a gondolataimban. Belesajdul a szívem, és azt akarom, hogy mellettem legyél..

~Maradj a jelenben. Semmit sem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled. Fájdalmad, félelmed és dühöd, sajnálkozásod és bűntudatod, irigységed és terveid és sóvárgásaid csak a múltban vagy a jövőben élnek.

~Mikor nála jár minden gondolatod, s látod, ha csak szemed becsukod, s minden vágyad, hogy a tied legyen, igen, ezt hívják úgy, hogy szerelem.

~Bonyolult vagyok? Lehet. Pedig valójában nem kell sok. Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek.

~Már értem, könnyebb úgy tenned mintha nem látnál, Mintha nem figyelnél és nem hallanál. Már értem,neked ez csak játék Elfeledlek,hidd el,csak egy kicsit várj még.

~Ha egyszer szerettél valakit, akkor Ő mindig a szívedben marad. Mindig szeretni fogod, akármi is történjen.. de ez a szeretet le fog csökkenni olyan kicsire, hogy már mást is betudsz majd engedni a szívedbe, helyette..

~Néha úgy gondolom, hogy piszkosul-rohadtul igazságtalan az élet. Aztán meg rájövök, hogy nem. Egyszerűen csak azt adja, aminek épp jönnie kell. Amire megértünk. Sem többet, sem kevesebbet. Ugyanis lerakhatja eléd álmaid vágyát is, ha még nem jött el az ideje, ha még nem ért meg arra, hogy robbanjon, semmi sem fog történni, maximum pillanatok alatt tönkrevágod azt, amire olyannyira vágytál.

~Aki sokat szenved, az mit sem becsül jobban, mint az emberi szeretetet. Tisztában van értékével és a nagyságával.

~Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.

~Általában azt gondoljuk, hogy ugyanazt kapjuk, mint amit adunk. De azok az emberek, akik azért szeretnek, hogy őket is szeressék, csak az idejüket fecsérlik. A szerelem hitcselekedet, nem pedig valami cserebere.

~Csalódni akarsz az emberekben? Bízz meg valakiben!

~Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között.  És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, a társaság a biztonsággal. Kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, a bók nem esküszó. Hozzászoksz, hogy emelt fővel, nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével.Belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.És megtanulhatod, hogy valóban sokat kibírsz, hogy valóban erős vagy, és valóban ÉRTÉKES.

~Fogalmad sincs róla, hogy hányszor próbáltam elmondani az igazat, a vicceimen keresztül..

~Akkor zavarodunk össze a leginkább, amikor megpróbáljuk meggyőzni az eszünket valamiről, amiről a szívünk tudja, hogy az hazugság.

~Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.

~Tudod, mi a szerelem?
Az, amikor csendesen csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád.. Mikor biztonságban érzed magad és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol.. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed .. Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még Te sem tudtál azelőtt magadról .. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, - gyűrötten, - kócosan, - fáradt arccal, - mégis úgy érzed, Te vagy a legboldogabb.És az is a szerelem, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, vagy meghallod őt .. És a szíved a torkodba dobog, mikor hozzád ér .. Amikor hirtelen mozdulattal magadhoz rántod, hogy érezd, hogy magadhoz láncold .. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod.. És amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól .. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni .. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, nem tudsz haragudni rá .. Mégis legszívesebben megölnéd.. Amikor olyat is megtennél, amit eddig el sem tudtál volna képzelni .. Megalázkodsz, könyörögsz, sírsz ..

~Egy kapcsolat erejét, gyengeségét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.

~Azok, akik csak a nem plátói szerelmet értik, ok nélkül beszélnek drámáról. Az ilyen szerelemben nem lehet semmiféle dráma. "Alázatosan köszönöm az élvezetet, tiszteletem" - ennyi az egész dráma. De a plátói szerelem sem ismerheti a drámát; az ilyenben ugyanis minden világos és tiszta.


~Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell.


~Való igaz, hogy egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. A baj azonban akkor van, ha mindig ugyanaz. Ha csak az egyik lángol, ha csak az egyik hozná le a csillagokat a másiknak, ha csak az egyik adja szívét-lelkét. Mindig csak ő. Mert így valójában egyedül van a kapcsolatban. Ami így nem is kapcsolat. Hiszen a kapcsolat éppen a kapocstól válik kapcsolattá. A kölcsönös érzéstől. A kölcsönös szerelemtől. Amiben persze lehetnek hullámzások, sőt, egészen biztosan vannak, de ezek kiegészítik egymást. Hol az egyik szeret jobban, hol a másik. Így erősítik, így egészítik ki egymást folyamatosan. Szeretve. Emelve.

~Könnyes párnádat magadhoz szorítod és azon tűnődsz miért nem vagy boldog. Megmondom én neked, ne haragudj érte, de minden szerelemnek csalódás a vége.

~Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.

~Nem is tudom mi a rosszabb, megtalálni és tudni, hogy nem kellesz neki, vagy örökké keresni?

~Utálom,amikor a barátaim megváltoznak ,csak mert találkoznak egy másik emberrel.

~Sokszor nehéz tudomást venni arról, ha egy régi kapcsolat lezárult. Ilyenkor talán még rontunk is a helyzeten, ha erőltetjük, ha minden áron próbáljuk életben tartani. Sokkal nagyobb erőtartalék egy ilyen kapcsolat, ha merjük elengedni, hogy véget érjen és lezárjuk magunkban.

~Régen azt gondoltam, hogy az a legrosszabb, ami történhet velem, ha egyedül maradok. De ez nem igaz. Az a legrosszabb, ha olyanokkal vagyok körülvéve, akik között egyedül érzem magam.

~A szeretet, ami semmit nem kért cserébe, bűntudattal töltötte el. Ez a szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért a saját álmait kellett föláldoznia. És ugyanez a szeretet évekig rejtegette előle a kemény, romlott világot, és nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.

~El tudnál egy dolgot magyarázni ? hogy csináltad ? hogy tudtál tovább lépni ? hogy tudtál mindent elfelejteni , ami a miénk volt ? hogy törölted kiezt az összes emléket a fejedből ? hogy tudtad elengedni a szerelmünket ?kérlek magyarázd el , mert nekem nem megy .. nem léptem tovább és nem felejtettem semmit , nekem is ugyan úgy fáj , csak nem mutatom ..

~Minden áldott nap hinned kell abban, hogy ami a tiéd, az a tiéd lesz. Amit neked szántak, az nem pottyanhat más ölébe, és ha megérkezett, ő bizony nem megy sehova. Visszajön, megsimogatja a buksidat, lehajol, egy puszit nyom rá, magához húz, és közli, hogy ő aztán marad, még akkor is ha a világ összedől. Feletted fog állni, hogy még véletlenül se zúzzon darabjaira. Mert ő ezért van. Hiszen ő érted van, te meg érte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése