~Sokat hibáztam az életem során. hagytam, hogy az emberek kihasználjanak, és elfogadtam a megérdemeltnél sokkal rosszabb dolgokat. ám tanultam a rossz választásaimból, és annak ellenére, hogy van pár dolog, amit sosem kaphatok már vissza, és vannak emberek, akik már soha nem fognak bocsánatot kérni, legközelebb már okosabb leszek, és nem horgonyozok le olyan dolog mellett, ami kevesebb, mint amit megérdemlek.
~Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.
~Mindig felbukkansz, de eltűnsz, állandóan fájdalmat okozol. Te ilyen vagy, tudom. De akkor sem bírom nélküled. Miért csinálod ezt? Miért nem tudsz egyszer komolyan viselkedni? Újra és újra azon kapom magam, hogy veled vagyok. De miért? Miért szeretlek még ezek után is? Mindig én szenvedek, te meg továbblépsz..
~Hiányoznak a régi beszélgetéseink - Hiányzik, amikor a nap minden egyes percében beszélgettünk. Hiányzik, hogy mindent el tudtam mondani, ami a fejemben volt.
~Épp elakartalak felejteni és te mindent elrontasz azzal , hogy írsz egy 'szia' - t. miért csinálod ezt velem ?! miért jó játszani velem ? egyszer smylit sem írsz , egyszer meg a nyálas szövegedet tolod nekem .. ha játszani akarsz keress mást , ha meg akarsz tőlem valamit akkor mondd meg! egyáltalán tudod te hogy mi játszódik le bennem mikor beszélgetünk ? azt várom , hogy azt mondd, hogy szeretsz. de neked NINCS szíved. és tudod mi a szánalmas ? azt látom nap mint nap , hogy más lányok képei alatt nyalsz és kb. ugyan olyan szöveget tolsz neki amit nekem. de nem tudok veled bunkó lenni , akármennyire is fáj , hogy ezt csinálod. nem bírom megtenni: s inkább vissza írok ! még véletlenül se sejtsd , hogy haragszom.
~A baj akkor kezdődik, mikor elkezdünk gondolkodni.
~Értékes srác az, aki nem lép le egy hónap múlva, hogy keressen egy jobb lányt. Aki nem csak fizikai dolgokat akar tőled. Aki tisztel téged, és minden döntésedet. Aki ugyanúgy beszél veled élőben is, mint ahogy ír üzenetben. Valaki aki feltétel nélkül szeret.
~A bókot nekem, de a csókot megint másnak adod. Azt hiszem jobb lesz, hogyha megyek, én már nem maradok..'
~Szeretem. Egyszerűen nem akar az az idő eljönni amikor már nem üldöz a hiánya,az üressége. Amikor már nem akarok minden lányt kinyírni aki vele beszél. Amikor észreveszem a hibáit,amit a szerelem elmosott. Talán ennek még tartani kell, így írta meg nekem a sors. Mindenesetre fáj,hogy minden nap látom és nem beszélhetek hozzá,nem érinthetem meg, nem lehet az enyém és tudom hogy SOHA,SOHA,mert ez LEHETETLEN. Nem szoktam ilyen könnyen feladni az álmokat ,de azért ne akarjunk már egy légyből elefántot csinálni. Ezt muszáj feladnom. Nehezemre esik leírni ezeket a mondatokat,de meg kell,hogy tegyem. Nem szabad magam hitegetni,hogy jobb lesz,mert nem. El kell fogadni. Talán majd jön egy másik személy amely elfelejteti velem a létezését. Már várom ezt a személyt, mert megőrit a fájdalom. Az az üresség amit érzek iránta. Hagyjuk…
~Csak mondd azt, hogy nem akarsz velem többet beszélni és nem akarod, hogy bármi is
legyen köztünk! És én úgy eltűnök az életedből, hogy arra sem lesz időd,
hogy azt mondhasd: tévedtem.
~Csak az tud hátba szúrni,akinek hagyod, hogy megöleljen.
~Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek. Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom hogy döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok
embert el kell majd engednem akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó
döntést hozok mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elveszítek annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni hogy tovább lépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el.
~A világ változik. Egyfolytában változik. A dolgok nem állandóak. Egyszer még ott áll ő, másik percben eltűnik. Az egyik percben még minden rendben, a másikban összedől a terv. Nem tudsz lépést tartani az emberekkel, a jövőddel, az érzéseiddel. Elkavarodsz. Összetörsz. Szétesel.
~Az életben nem az jelenti a tragédiát,ha nem éred el a céljaidat,hanem ha nincsenek céljaid.
~Egy nap majd hiányozni fognak az üzeneteim,amiket küldtem neked.Hiányozni fog,hogy mennyire aggódtam érted,amikor túl sokáig voltál kint.Hiányozni fog az 'idegesítésem'.Egy nap amikor majd eltűnök,hiányozni fog,hogy volt valaki,aki akart téged,az összes hibáddal együtt.És amikor már nem leszek itt többé,hiányozni fogok.
~Már értem,neked ez csak egy játék,elfelejtelek hidd el,csak egy kicsit várj még.
~Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
~Nem mindegy,hogy játékos vagy,vagy játékszer,ha van egy kis büszkeséged,idővel majd ráérzel.
~Végleg eldöntöttem, hogy az elég az elég, nem kérlelhetem többé az embereket, hogy maradjanak mellettem. Ebben a pillanatban hirtelen elkezdett hidegen hagyni hogy mit gondolnak rólam az emberek és azt hiszem ez volt életem legjobb döntése.
-Ő az új barátnője?
-Igen.
-Haragszol rá?
-Nem.
-Hiányzik?
-Nem.
-Szereted?
-Már nem...
-Elhiszem, csak töröld le a könnyeidet.
~Várunk a szerelemre. Elképzeljük az első csókunkat, az első szexet, az első "szeretlek"-et, de sosem képzeljük el az első csalódást. Talán azért, mert még elképzelni is túl fájdalmas. De ha úgy vesszük, igazán a szerelem fájdalma változtat meg minket.
~Húzd ki magad, mosolyogj, hadd törjék a fejüket, hogy mitől vagy ennyire boldog..
~Csak szerelmes gyerekek voltunk. Tudod, ez volt a baj. Még gyerekek voltunk. Nem értettük, hogy az akkor elkövetett hibák sosem tűnnek el a múltunkból. Az akkor összetört szívek pedig sosem lesznek épek.
~Tanuld meg értékelni azt, amid van, mielőtt az élet megtanít értékelni azt, amid volt.
~Ha nem tudsz választani köztem és közte,akkor válaszd őt, mert ha engem igazán szeretnél akkor nem lenne az a másik
~Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást, ami belőlem áradt. Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem, mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba, ahol tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban, szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb lettem, mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton.. Az úton, ahol megtalálhatom az igazi önmagam!
~Az fájt a legjobban, hogy a szemembe mondtad ugyanazt, mint annak a másik lánynak.
~Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja az életed ne ellenkezz. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni.
~Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Ő. Létezik ilyen reggel.
~Hiányzol. Hiányzik a hangod. A nevetésed. Az érzés ahogy átölelsz. Ahogy megcsókolsz. Hiányzol az életemből, hiába is próbálom elhitetni magammal hogy nem így van.
~Megijeszt a tudat, hogy az a fiú - aki, esküszöm, különleges volt - pontosan ugyanolyanná vált, mint a többi..
~Gyakran eltűnődöm azon, hogy miként nézhet ki az életem mások szemében. talán azt gondolják, hogy nekem könnyű? érdekli őket, hogy ki vagyok? az igazság az, hogy valójában soha senki nem fogja ismerni a teljes életemet. soha senki nem fog tudni az összes dologról, amin átmentem. a probléma az, hogy az emberek annyira könnyedén ítélnek, elfelejtik hogy csak azt láthatsz egy emberből, amit ő mutat neked. mindig a lehető legösszeszedettebbnek tűnök, talán így takarom el mások előtt az igazságot. mindenki azt fogja hinni, hogy az életem teljesen rendben van, hogy soha semmi nehézségen nem megyek keresztül. ha bárki tudná, hogy mennyire össze vagyok törve és hogy mennyire próbálom összetartani az életemet, biztosan nagyon megdöbbennének..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése