2013. február 26., kedd

- citation.


~Kívánj valamit, de ne mondd el senkinek. Bármit. Akármit. Most higgy benne, hogy valóra válik. Sosem tudhatod, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly, vagy mikor válik valóra a kívánságod. Ha hiszel benne, hogy bármelyik pillanatban rád találhat és kinyitod a szíved és az elmédet ennek a lehetőségére és bizonyosságára, talán épp akkor kapod meg azt, amire vágysz. A világ tele van csodákkal, csak hinned kell benne.'

~Ha állandóan a másik jár az eszedben, amikor nem vagytok együtt, az nem futó kapcsolat. Ha úgy látod őt magad előtt, mintha veled volna, az több ennél.

~Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat. A rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen ?

~Ha el akar veszni, hagyd, hadd csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez. Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ. Igazából semmi sem tűnik el, csak tanít: az életre, arra, hogy ha valami a tiéd, veled marad. Sőt. El is tűnhet, de ha kell, rá fogsz bukkanni. Újra. Hagyd elveszni, visszatérni, és örülj, ha a kitérő után is vissza tud kerülni a helyére, mert akkor az valóban a helye.

~Igen, mondd a szemembe, hogy csupán egy vagyok a sok közül.

~Az a nagy baj az idővel, amit megtanultam azalatt a két hét alatt, amit veled tölthettem, és azalatt az utolsó két hónap alatt amit vele, hogy végül mindig elfogy. Fogalmam sincs hogy merre lehetsz a nagyvilágban, de tisztában vagyok vele, hogy már rég elveszítettem a jogot hogy tudjam. Mindegy hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben: majd találkozunk..

-Van az, aki az életedet jelenti. Imádod, bármit megtennél érte. A nagy Ő. És létezik valaki, aki már majdnem az,akit akarsz - de nem teljesen.
-Honnan tudod, hogy nem ő a nagy Ő?Úgy értem, lehet, hogy ezt most nem tudod, de az idő múlásával megérzed.
-Nem, ez nem olyan, ami idővel fejlődik ki. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. Ez feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel - a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. És az egész életedben. Éreztél már így valaki iránt?
- Hmm. Nemtudom. Azthiszem igen.
- Ha gondolkoznod kell rajta, akkor nem éreztél még így.
-És biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
-Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak senki nem tudja, hogy mikor és hol.

~Soha nem követem el ugyanazt a hibát kétszer. Általában úgy 5-6 alkalommal szoktam, csak hogy biztos legyek benne..

~Mondhatom szépen, mondhatom csúnyán, a lényege ugyanaz lesz: én szerettelek, te meg kihasználtál...

~Bonyolult ember vagyok, bonyolult lélekkel, de a bonyolultságomon túl, hatalmas kincsekkel. Józan ésszel, és hatalmas szívvel élek, a rosszakat vonzom, a jótól mindig félek. Lehetnék átlátszó, de mindig őszintén beszélek, hogy ne okozzak fájdalmat inkább lelépek.

~Szeretnék visszamenni az időben, kezet rázni azzal az emberrel, aki valaha voltál, aztán megfordulni és elsétálni a magasba emelt középső ujjal, ami annak szól, aki most vagy.

~Fájdalmat ad, reményt vesz, szívem töri darabokra,
de mégis minden nap azzal ébredek, hátha visszajön , hátha megkeres.
Ez egy reménytelen szerelem.
Emlékszem amikor még minden jó volt. Amikor csak te jártál az eszemben és én a tiedben. Amikor mi voltunk mindenki álom párja. Azt hittem ez majd örökké fog tartani..akkor hittem a szavaidban, hittem a mesékben és tudtam, hogy ez egy igazi szerelem lesz. Sajnos ez hamar összeomlott, és amilyen hamar megtörtént úgy egyből én is a padlón találtam magam. Még ma sem hiszem el, hogy ezt csináltad velem..Nincs olyan nap , nincs olyan perc amikor nem jutnál eszembe. Van amikor egyszerűen imádlak, és kívánlak minden porcikámmal.Bárcsak visszajönnél hozzám és minden olyan lenne , mint fél éve, de van amikor a világon a legjobban utállak. Hogy tehettél ilyet egy végtelen , bolond lánnyal? Miért nem adsz életjelet? Miért fordulsz el tőlem? Tudom, hogy egy fiú és lány között nincs barátság, de érted ezt is vállalnám. Van amikor már csak úgy gondolok rád, mint egy régi fiú az életemből és érzem , hogy túl vagyok rajtad, de amikor elhaladok amellett a bizonyos ház mellett, ahol elcsattant az első csók..a szívem újra darabokra hull. Nincs olyan emlék, amit kitörölhet az idő.

~Mert én ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmolsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra .Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne, ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz.

-itt vagyunk mi emberek.. mondhatni egyedül. magányos, egymás körül körözgető lényekként. valódi kapcsolat parányi jelére vágyunk csupán..valaki rossz helyen keresi, és van, aki feladja, mert 'ááh, úgy sincs olyan, aki az én párom lenne..' mégis mindannyian folyton újra és újra próbálkozunk..hogy miért is?.azért, mert időnként előfordul, hogyha két ember találkozik kipattan közöttük a szikra. és itt válik két ember eggyé..
-dehát lehetetlen,hogy két tárgy egyszerre egy helyen legyen..
-persze, de azért fontos, hogy megpróbáljuk ezt.. aztán ha sikerül, közel jutunk ehez.
-de mihez? a fizikai törvények felrúgásához?!
-igen..ez csoda.


~Kellene az életembe egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.

~Nem az vagyok, akinek néhányan hisznek. Nem rendelkezem olyan viselkedéssel, melyet néhányan állítanak elém. Senki sem tulajdoníthat nekem olyan tulajdonságot, mellyel valójában nem is rendelkezem. Ismétlem, senki! Talán még a lelkem másik fele sem, egy legjobb barát. Tudom, hogy mikor követek el hibát, tudom, mikor bántok meg másokat. Nem kell, hogy bárki is bemutassa nekem saját lényemet...

~Megbocsátottam neki, és ezzel megengedtem azt, hogy újabb hibákat kövessen el.

~Semmilyen emberkék magyaráznak, tanítják nekem az életet. Egymást taposva, csámcsogva szívják a véremet. A hülyék mondják meg mi legyen, a tisztesség száműzött idegen.

~Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ... Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!

~Túl szép, hogy megvolt mindenem, túl szép, de így is jó nekem. Az a lány messze már, ne keresd, ne is várd, de hogyha eljön az idő, te kit választanál? Ugyanaz a szív legbelül, ma merre hajt észrevétlenül? Ugyanolyan szép az a csillogás, te kinek hazudtál valami mást? Ne sírj majd, ha nem leszek, lesz majd más, aki rád nevet. Ugyanaz a fény, az a csillogás, csak az nem én vagyok, hanem valaki más...

~Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész.

~Nem várlak vissza, nem vagy különleges. Csak számomra voltál az...

~Nem fájt, vagyis nem éreztem. olyan volt mintha beadtak volna egy csomó érzéstelenítőt. De úgy látszik, hogy ma elmúlt a hatása. Már megint sajog. Hogy kell lecsillapítani..?! Már minden létező dolgot kipróbáltam, de egyik sem használt. Még mindig ugyanott tartok, még mindig szánalmasnak érzem magam. Nem múlik. Már csak egyetlen dolog maradt. Várom, hogy megszűnjön, és addig keresek magamnak egy hiteles álarcot, ami mögé elbújhatok ameddig csak lehet..

~Piros tollal jegyeztem fel a dátumot, amely naptól dermesztően hidegen hagy, ki mit gondol, terjeszt rólam, mert végeztem a kivagyisággal! Amely naptól nem érdekel, fel sem izgat, mi a menő, márkás, nagyágyús, decens és a legfrissebb trend szerinti.

~Nem te hiányzol, hanem az érzés, hogy van valaki, akiért bármit megtennék...
Akire képes vagyok órákig várni..
Akiért rossz dolgozatokat írok, mert egész este vele beszélgetek..
Akiért felkelek minden nap..
Akiért lélegzem..
Akiért élek..
Akiért mosolygok..
Akiért azok a hülye pillangók repkednek a hasamban..

~Igazából, félek. Igenis rohandtul félek. Olyan vagyok, aki ha közel kerül valakihez, azt eltaszítja. Mert félek szeretni..

~Rámosolygok, és úgy teszek, mintha minden rendben lenne... Pedig belül úgy fáj , hogy nem szeretett..

~Lehunytam a szemem, megbíztam benned. Lehunytam és te otthagytál engem..

~Elegem van a sok sötétségből, az emberekből, a hazugságaikból, a nemtörődöm viselkedésükből, hogy mindenkinek csak saját maga számít, hogy mindenki megváltozik. Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni!

~a kedvesség nem megy olyan könnyen, ahogy az ember gondolná, különösen, mert a világ többi része annyira aljas..

~Miért hazudik mindenki?
Tudod, a rossz fiúk hazudnak, hogy közelebb kerülhessenek az ágyadhoz...
A jó fiúk pedig hogy közelebb kerülhessenek a szívedhez...
De mindig hazudnak..

~Volt, aki tetszett, volt, aki nem.
Volt aki helyes volt, volt, aki nem.
De neked mondtam először, hogy Veled leélném az egész életem...
Sajnálom, hogy ez téged nem érdekel.

~Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.

~Nem fogok neked magyarázkodni. Minden jogod megvan rá, hogy utálj. Nekem meg minden jogom megvan rá, hogy ez ne érdekeljen.

2013. február 17., vasárnap

Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

~Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzol, és akinek nem hiányzol, az nem szeret. A sors dönti el kik lépnek be az életedbe, de te döntesz arról,hogy kik maradnak. Az igazság egyszer fáj, de a hazugság újra és újra.. Ezért értékeld akik értékelnek, és szeresd tiszta szívből azokat akik viszonozzák.!

~Rá nézel a képemre, s én visszanézek rád, mert emlék akarok maradni egy életen át..

~Össze vagyunk kötve, ha akarjuk, ha nem. Láthatatlan szálakkal, de mindig ott vagyunk egymás életében, és tudjuk, összetartozunk.

~Tudod mi a te bajod? Túl gyorsan kötődsz. És ha egyszer kötődsz valakihez, bármit megteszel hogy megfelelj neki, és hogy boldoggá tedd. Sosem arról van szó, hogy te mit akarsz, mindig más érdekeit nézed a sajátod előtt. Túl sok lehetőséget adsz az embereknek, akik túl könnyen feladják, ők ezt nem érdemlik meg. Kihasználnak téged, és befolyásolható leszel. De te jól megvagy úgy is, mert ők ott vannak az életedben, és te csak ennyit akarsz. És még ha át is vernek, te akkor is ott leszel nekik. Mert ez vagy te, ilyen vagy te. Ha egyszer kötődsz valakihez, foglyul ejtik a szívedet, és mindig lesz benne helyük. És ezért olyan nehéz most őt elengedned.

~Ezt most neked, ezt most rólad, ezt most érted, bár nem kérted, de életem része vagy, még ha nem is tudsz róla.

- Minden rendben lesz.
- Ja, ezt mondja mindenki.
- Miért kell mindig ilyen pesszimistának lenned?
-  Ja, ezt is mondja mindenki

~Talán igaz, amit mondanak. Mindig lesz egy ember, akin sosem tudod majd igazán túltenni magad. Nem számít, hogy hány jobb emberrel találkoztál, akik jobban bántak veled, és akik jobban szerettek, az agyad hátsó zugában mindig ott lesz az az ember, akit teljesen sosem tudsz elfelejteni.

~És tudom, hogy egy nap ezek régi történetek lesznek, a fotóink régi fényképekké válnak, és mindannyian anyák vagy apák leszünk. De pontosan most, ezek a pillanatok nem régi történetek. Most történnek meg.

~Istenem, csak egyszer - egyetlen egyszer - ne én legyek az a személy, aki jobban szeret.

~Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom, hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom. A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az, hogy elveszítettem önmagamat.

~Nem tudsz senkit rákényszeríteni, hogy szeressen, de helyette meg tudod neki mutatni, hogy mit szalaszt el.

~Minden egyes esőcsepp egy-egy emlékfoszlány. Aztán ahogy koppannak a talajon, és pocsolyába gyűlnek, úgy bontakozik ki a fejedben a gondolat a múlt képeiből.

-Miért hagytalak és miért nem mentem utánad?! Hiányoztál. És hiányzol most is. Minden, ami veled kapcsolatos. Ha akkor és ott kitartunk.. vajon akkor is csak összefutottunk volna , vagy azóta is együtt lennénk?  Milyen lenne most az életünk, ha egy pár lennénk? Most hazamennénk az otthonunkba. Én főznék, te segítenél mosogatni. Örülök,hogy boldog vagy, de mi lett volna?
-Tényleg érdekel a válasz?
-Nem. Azthiszem belehalnék.

~Hiányzik a hangod, hiányzik a lényed, Hiányzik egész tested, hiányzik tényleg ! Bárcsak itt lennél s nem szenvednék már. Bárcsak azt mondanád 'itt várok rád'

~Nem megbocsájtani nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni..

~Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.

~Ahogyan távolodtak a lépteid, úgy halkultak egyre a szívdobbanásaim..

~-hiányzik?
- nem tudom..
- ezt nem lehet nem tudni.
- pedig nem olyan egyszerű. amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt jártunk vásárolni vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még mutatott, a gyomrom rögvest görcsbe rándul. eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. ilyenkor hiányzik. de, ha arra gondolok, hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: jobb ez így. szóval nem tudom. nagyon nehéz.
- és mi történik, ha meglátod?
- tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem. de, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a 'mi lenne, ha' kérdések sorozata.
- akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik-e.
- igazad van, hiányzik. minden mozdulata, a szavai, az érintései. de legfőképp az a tudat, hogy amikor ő velem volt, érdemes volt felkelnem.

~Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!

~Azt hiszem, kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körbe barátok, és nem nevettetnének meg. De akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy most jó nekem, mégis ez a kellemes életérzés párosul valami furcsán bizsergő hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik. Az Ő szeretete. Egy mosoly csak nekem tőle, egy ölelés,valakitől aki fontos nekem. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis világomat. Borzalmasan álmodozó tudok lenni néhanapján. Mindig. Most is ábrándozva mosolygok a monitor előtt.Igazából olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek.De legalább ez az élmény, ez az álom, ez a vágy az enyém.Ha ő nem is...

~Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket.

~Igen , valóban, találhat tőled szebbet, jobbat, nagyobb mellűt, vékonyabbat... Fog is. De egyik sem Te leszel, és ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Jöhet bárki, egyik sem fog úgy pislogni rá a hajnali ébredéskor félkómásan, ahogy azt te tetted. Senki sem fogja ugyanúgy megölelni, magához húzni, megcsókolni... De a választás lehetősége ott van mindenki előtt. Mindenki máshogy szeret. Épp ezért szép az élet: Annyi féle szerelmet ismerhetsz meg, amennyi elég ahhoz, hogy tudd, melyik bír életed végéig boldogságban tartani.

~Jelenleg mindent megtennék, hogy odabújhassak hozzád, ráhajthassam a fejem a mellkasodra, összekulcsolhassam az ujjaim a tieiddel. Felnézni és rád mosolyogni, amikor akarok. Odahajolni és megcsókolni, amikor csak akarom. Elmondani mit érzek irántad, ahányszor csak akarom.

~Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

 ~ Azt mondják , amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.

~Azt hiszem, álmaink férfijába mindig első látásra beleszeretünk, bár az eszünk azt súgja, hogy hibát követünk el. És elkezdünk harcolni az ösztöneikkel, de nem akarjuk ám igazán legyőzni őket. Aztán egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat az érzéseinknek.

~Lehet, hogy azt mondom, hogy majd lesz másik. De ha mind a ketten szeretjük egymást, miért ne lehetnénk együtt továbbra is és harcolni a problémák ellen együtt?

~Tök mindegy, hogy hogy sminkeled ki magad, milyen ruhákat hordasz, vagy hogy milyen vidámnak látszik a mosolyod... Nem számít, hogy mit teszel, vagy gondolsz. Mindig lesz olyan, akinek sohasem leszel elég jó..

~sírtam és nevettem egyszerre, gyűlöltem és szerettem egyszerre, adtam és elvettem egyszerre, erős és gyenge voltam egyszerre..

~Mielőtt egy kis hülyeségen összevesztek, mielőtt megharagszol , mielőtt elkezdenél nyávogni , gondolkodj el 1 percre , megéri.?Megéri felkelni reggel úgy , hogy ő nincs.? Megéri lefeküdni este úgy , hogy tudod holnap már nem láthatod.? Megéri egész nap dühösen , de mégis szeretettel gondolni rá miközben ott lehetnél vele.? NEM ! NEM ÉRI MEG ! Mert minden perc együtt egy soha vissza nem hozható pillanat. És semmi nem ér többet ennél !

~Örökké - Úgy érted, amég nem találsz jobbat.

~Ennyi volt? Meg sem próbálod még egyszer? Tudod mit?! Meg sem érdemled hogy a tiéd legyen..

2013. február 2., szombat

memories, absence, love, pain

~Minden egyes alkalommal, amikor végre megkapjuk azt, amiről azt hittük, hogy akarjuk, rájövünk, hogy még többet akarunk.

~A szerelem vak. Tudom, mert nem látsz engem.

~Amikor szerelmes vagy, nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy, nem vagy szerelmes.

~Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy.

~A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

~Az a baj a legtöbb emberrel, hogy tudják, mi a fontos, de mégsem azt választják.

 ~Mérhetetlenül, eszeveszetten, igazán hiányzol, és ez nem költői túlzás most. Biztosan ismered azt a fajta hiányt, amikor ‘jó-lenne-ha-itt-lenne-valaki-mellettem’ - na, ez nem olyan. Ez annál jóval erősebb, szinte már fáj, hogy nem vagy itt velem. Bár még sosem éreztem ezelőtt, de szerintem ez amit most érzek, nem más mint a tipikus ‘egyszerűen-szükségem-van-rád’ hiányérzet.

~Mint egy kislány, egy jobb világot remélek... Ahol megértek mindenkit, ahol mosolyog a szivárvány, ahol még várja a hercegét minden egyes királylány.

~Rajtam az ideg, de nem tudom, mi ez, csak rohannék, de már nem tudom, kihez..

~Néha abba kell hagynod a múlt elemezgetését, a jövő tervezgetését, annak kitalálását, hogy vajon mit érzel, és az eldöntését annak, hogy pontosan mit szeretnél, és helyette csak várni és nézni, hogy mi történik.

~Utálom nézni a nevedet, és vitatkozni magammal hogy elkezdjem- e a beszélgetést vagy ne..

~Bocsáss meg, hogy búcsú nélkül távozom, de így talán könnyebb. Nem akarom, hogy lásd, ami velem történik. Azt akarom, hogy csak arra emlékezz, amikor még együtt voltunk.Azt reméltem, hogy tovább maradhatok. Még annyi mindent csinálhattunk volna együtt. Soha nem fogom elfelejteni, hogyan nyitottad meg a szívemet. Olyan elevennek éreztem magam melletted, amilyennek soha, ezt még csak álmodni sem mertem volna.Nem félek. Látod, a sors úgy rendelte, hogy találkozzunk. Egy napon még újra együtt leszünk. Teljes szívemből ezt remélem.Addig is azt akarom, hogy élj az álmaidnak. Hallgass a szívedre, és élj szeretetben. Amikor pedig elhagyod az árnyékvilágot, gyere, és keress meg. Én várni foglak.

~Akármi történt kettőnk között, elalvás előtt még mindig te vagy az utolsó gondolatom..

~Egy nap jönni fog valaki, aki értékelni fogja mindazt, amit ő nem értékelt.

~nem vagyok tökéletes, sem fiúk álma. de azért egy kis boldogság nekem is kijárna..'

~Aki ismer, az rád néz és tudja. Tudja, ha fáj, hogy szétszakadtál legbelül, tudja minden szó nélkül, ha nem, és azt is, hogy mikor rejted több kilónyi festék mögé az arcodat. Hogy mikor takargatsz valamit, vagy épp rejted el magad úgy, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki sem arra, hogy baj van. Méghozzá nagy. De azt nem kell mindenkinek tudnia. Miért is kellene. Úgysem tudnának mit kezdeni vele, hiszen neked kell megoldanod, talpra állnod, meg minden. Nekik úgyis csak egy hiszti lesz a sok közül. Miért is lenne más. Közben meg nem az. Köze nincs a hisztihez. De ezt csak az ismerheti, aki benned van. Akit beengedtél, és nem az előszobában váratsz. Belőlük meg kevés van.

~Azt mondják, a szerelem fáj, de ez nem igaz.
A magány fáj.
A féltékenység fáj.
A hűtlenség fáj.
Az árulás fáj.
Ezeket a dolgokat mindenki összekeveri a szerelemmel, pedig a szerelem az egyetlen olyan érzés, ami képes az összes fájdalmat elfeledtetni, és segít abban, hogy újra csodálatosan érezd magad.

~Jobb feledni és mosolyogni, mint bánkódni és emlékezni.

~Az életem egy nyitott könyv. Csak azthiszem rossz oldalon van nyitva.

~Mindig azt mondogattam magamnak : megérte.. Most jöttem rá,hogy messze nem érte meg,és soha többet nem akarok szenvedni olyan ember miatt,akiről tudom, hogy sosem szenvedne értem.

~Nem vagyok más, csak egy jó barát, Ki mindenkinek mindent megbocsát. Ha valami fáj, hozzám jönnek sírni, De ha nekem fáj, nem hiszi el senki..

~Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen, egymásra se nézünk, szemünk se rebben, de lelkünkben, szívünkben vérzünk, és az utca végéről mégis visszanézünk...

~Mert fáj, ha rám nézel fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz. Utálom magam amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet amit néha mintha látnék a szemedben. . De ezen érzések közül a legrémisztőbb az amit én érzek:hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz , megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz,legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom,hogy nem lehet. . ez a legnyomorúságosabb az egészben. . Hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom...


 /KataaKovacs - itt kérdezhetsz a blogról, rólam, vagy bármiről, amiről csak szeretnél. várom a kérdéseiteket, tippeiteket a bloggal kapcsolatban. a facebook elérhetőségem is megtaláljátok itt.:)/