2013. április 29., hétfő

hope - dreams - impossible






~Amikor napok múlva is ugyanúgy érzed az illatát, és még mindig visszhangzanak a fejedben a mondatai, vissza tudod idézni, milyen amikor csókol, és hogy milyen jó azt érezni, amikor átölel, és úgy érzed, semmire nincs szükséged rajta kívül. Emlékszel a mosolyára, és arra, hogy a füledbe súgta halkan, hogy szeret. Amikor minden egyes búcsúzáskor úgy érzed, egy kis rész meghalt belőled, mintha kiszakították volna a szívedből. Amikor nem tudsz várni, hogy újra lásd, amikor pedig újra találkoztok, legszívesebben a nyakába ugranál, esetleg meg is teszed. Amikor egy életre elegendő sem lenne elég belőle, nem tudsz vele betelni, vele kelsz és fekszel, állandóan a fejedben jár. Nos, ez a szerelem.

~Mindig azt mondogattam magamnak : megérte.. Most jöttem rá,hogy messze nem érte meg,és soha többet nem akarok szenvedni olyan ember miatt,akiről tudom, hogy sosem szenvedne értem.

~Soha ne mond, hogy szeretsz, ha nem igazán érdekel, soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott, soha ne fogd meg a kezem, ha össze fogod törni a szívem, soha ne mond, hogy meg fogsz tenni valamit, ha nem is tervezed, hogy belekezdj, soha ne nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság, soha ne mondd, hogy Szia, ha valójában Viszlát-ot mondanál..

~Volt egy pólóm, aminek pont olyan illata volt, mint az neki, és minden éjjel azzal aludtam. Amíg egy nap olyan illata kezdett lenni, mint nekem. Az összes mosóport kipróbáltam, hogy rátaláljak arra az illatra, ami az övé volt. De nem sikerült, mert eltünt és néha tesztelem magam, hogy vajon képes vagyok-e még érezni azt az illatot. Néha úgy érzem igen, de egyre nehezebb és nehezebb.

~Nem számít, hogy egy lány mennyire sokszor tagadja, de örökre emlékezni fog minden részletre, minden pillanatra, az emlékeinek minden darabjára, amit hátrahagytál neki. Nem számít, mennyire próbál elfelejteni, ez mindig ott lesz.


~Melyik nehezebb? Kimondani, hogy szeretsz, vagy azt,  hogy már nem?

~Aztmondod, bármit megtettél volna értem. Akkor miért nem tettél? Aztmondod, hogy neked én voltam a legfontosabb dolog az életedben. Akkor miért nem mutattad ki? Túl sok esélyt adtam már neked, de te nem éltél vele. Nincs több esély, a szívem nem játékszer, és nem fogok évekig arra várni, hogy kimutasd, hogy szeretsz.

~Ő is akar. Szüksége van rám. Nem akar elveszíteni. Ezt mondta.. Mégis, mi lett a vége?! Itt állok egyedül és teljesen megtörve.. Ne értsék félre.. A szívem nem tört darabokra, mint ahogyan azt a szerelmes történetekben szokták leírni. Ez annál sokkal bonyolultabb. Olyan, mintha lassan tövisek nőnének a szívem körül, amik nem hagyják, hogy levegőhöz jussak. Akárhányszor visszaemlékszem a barna hajú fiú mosolyára, újabbakkal gyarapodik, amik egyre közelebb hatolnak a szívemhez, mígnem végül elérik azt.. És akkor megértem.. A tövisek dolga nem a fájdalom előidézése. Az igazi ok, amiért léteznek az az, hogy megóvjanak és, hogy segítsenek túlélni.. Túlélni a legnyugtalanítóbb érzést.. A magányt..

~A legsötétebb pillanatainkban, mikor lepereg előttünk az élet, rábukkannunk valamire, valamire, ami kitartásra késztet, ami tovább hajt előre.

~Senki nem tudja mindenre a választ, és néha az a legjobb, ha bocsánatot kérünk, és magunk mögött hagyjuk a múltat. Máskor a jövőbe kell néznünk, és tudnunk kell, hogy ha azt hittük, már mindent láttunk, akkor az élet még mindig meglephet minket, és mi is meglephetjük önmagunkat.

~ Hogyan válhat egy lány NŐvé? Az alap igen egyszerű. Egy lány akkor válik nővé, ha kialakítja magában a női öntudatot. Ez azt jelenti, hogy úgy él a világban, hogy tudja magáról: "Friss, üde, harmatos, szép és kívánatos vagyok! Lehet csodálni!" - és nem nyit vitát. Sajnos sok lány belebonyolódik mindenféle centik-kilók-geometriai formák elemzésébe. Mintha attól függene, hogy ő gyönyörű nő-e, hogy megfelel-e az éppen aktuális nőideál paramétereinek. Nagyon fontos megérteni, hogy nem attól vonzó egy nő, hogy kihez hasonlít vagy nem hasonlít és milyen általános ideálnak felel meg, hanem attól, hogy elhiszi magáról, hogy ő egy varázslatos NŐ!

~Legtöbben úgy növünk fel, hogy azt hisszük: úgy büntethetünk másokat, ha nem bocsájtunk meg nekik.Legtöbbször tévedünk, és mi szenvedünk ilyenkor a legtöbbet.

~ Lehet, hogy lesz egyszer olyan reggelem, amikor nem az ő arcát látom rögtön, ahogy kinyitom a szemem. Vagy lesz egy álmos augusztusi délután, amikor nem tudom már felidézni, hogy egészen pontosan hol is voltak a szeplők a jobb vállán. Egy nap talán nem fogok hallgatózni a hóesésben, és az ő lépteit hallani.

- És te miért vagy velem?
- Én... nem is tudom. Igazából úgy gondoltam, hogy ha valamiért vége lenne, szomorú lennék egy ideig, de túl tudnék lépni rajta. Azt hittem hogy ura vagyok ennek az egésznek, magamnak meg az érzéseimnek. Hogy én irányítom a dolgot, és hogy nem függök tőled.
De amikor összevesztünk...
Én úgy sírtam este mint már nagyon régen nem. És akkor hiába akartam úgy gondolni, hogy én önálló ember vagyok, hogy nem tartozom hozzád, hogy szabad vagyok és engem te nem tudsz bántani mert ura vagyok a helyzetnek.. egyszerűen képtelen voltam rá. Mert valójában az ember észre sem veszi hogy szerelmes, csak utólag amikor véget ér. Akkor veszi észre hogy mekkora kincsben volt része. És bennem is akkor tudatosult, hogy azt a határt valamikor már rég átléptem. Nem vagyok ura a helyzetnek, ezt már nem tudom irányítani, és képtelen lennék létezni nélküled.
Te élsz át velem mindent, te vagy az aki ismeri az érzelmeimet, tudja hogy mit gondolok és mit érzek annak ellenére amit mondok. Hogy mennyire tud bántani egy-egy mondat amiről más nem is gondolná. Hogy mik vannak bennem, hogy min mentem keresztül. Hogy mik az értékeim és mik az idegesítő dolgaim. Most te vagy nekem a legjobb barátom a társam és a szerelmem is egyben.
És ha nem lennél...
azt hiszem akkor már én sem tudnék lenni.

~Minél fontosabb egy érzelem, annál nehezebb kifejezni.

~Szerintem szeretni valakit annak ellenére, hogy az emberek mit gondolnak róla... bátor dolog. Szerintem az, hogy nem félsz sírni a fürdőszoba padlóján, ez bátor dolog. Tovább lépni is az. De nem számít mit vág hozzád a szerelem, hinned kell benne. Hinned kell a szerelmi történetekben, a szőke hercegben, és az örökkön örökké -ben.

~A tündérmesék nem egy pillanat alatt történnek. Van hogy egy egész életbe telik. De ettől válik azzá. Hogy mennyi mindenen mentél keresztül azért, hogy akkor boldog lehess majd. Lehet hogy most te is épp a tündérmeséd éled, csak még az elejét.

~A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé.

~Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj, attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: már nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, és hiányzik. És fáj.

~Minden nő életében van egy pont ahol elveszti önmagát. Lehet, hogy túl reagáljuk a dolgokat, de az is lehet, hogy nem akarunk elveszteni magunk mellől egy olyan embert, aki nagyon fontos nekünk. Az is lehet, hogy ez a legnagyobb félelmünk. Ilyenkor a legnehezebb hinni a jóban, mert ha hiszünk és az ellenkezője történik meg, akkor végleg a padlóra kerülünk... Ilyenek vagyunk. Érzékenyek, törékenyek. És senki sem tud ránk eléggé vigyázni.

~Miért nem lehetek én az az egy személy? Aki mindig ott van a fejedben. Akinek rögtön visszaírsz, amint meglátod, hogy írt. Az akiről a barátaidnak mindennap mesélsz. Az akit ha meglátsz jó kedved lesz, akiért bármit megtennél. Az aki körül önmagad lehetsz. Az akit mindennél és mindenkinél jobban szeretsz, és félsz elveszíteni.

~Megtanultam, hogy vannak emberek, akik szeretnek, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod..

~Azt mondják, hogy szinglinek lenni rossz dolog, de az igazság az, hogy sokan azért választják inkább az egyedüllétet mert belefáradtak abba, hogy ők mindent beleadnak a kapcsolatba, és később mégis egyedül végzik ..

~A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg.

~Teljes vagyok, de veled még teljesebb. Még boldogabb, még bátrabb, még vakmerőbb, mert tudom, hogy ott állsz mögöttem, és bármi van, elkapsz, felhúzol, beléd kapaszkodhatok, és nem maradok egyedül, ha kitörik a sarkam. Tudom, hogy egyedül is képes vagyok rá, de gyorsabban haladok, ha mellettem vagy. Magabiztosabban.

~Meghatódom érzelmeimtől. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít. És ha tótágast állok, akkor sem tudom kivédeni, elnevetni, kisebbíteni. Legfeljebb dührohamot kapok a hitvány nőtől, aki bennem lakik. A nyavalygós, vágyakozó, szerelmes nőtől.

~Láttam a szemében, hogy rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot: hogy mi lesz körülöttünk, milyen lesz a hajam, milyen színű ruha lesz rajtam. Szerettem volna azt mondani, hogy "igen", hogy nem fogom visszautasítani, s hogy a szívem megnyerte a háborút. Szerettem volna elmondani, mennyire szeretem, és mennyire kívánom.

~Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjuk elmenni. elszakadni. megszabadulni. az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észre vegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék szerelmedet. minden egyes ciklust le kell zárni. nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

~ha ütni kellet , akkor ütöttem érted..hányszor hívtalak , de leszarod a fejemet,annyit mondjál legalább, hogy felesleged keresned.'

~I'm s̶a̶d̶ ̶,̶a̶l̶o̶n̶e̶ ̶,̶d̶e̶p̶r̶e̶s̶s̶e̶d̶ ̶,̶a̶f̶r̶a̶i̶d̶ ̶,̶u̶n̶h̶a̶p̶p̶y̶ fine.

~Nekem mindegy, hogy áll a hajad, milyen hibáid vannak, vagy hogy mit gondolnak máshogy. Én mindenhogy szeretlek.

~Nem sírok, csak allergiás reakcióim vannak az érzelmekre.

~Egy nap úgy fogsz sírni utánam, ahogy én sírtam utánad,
Egy nap úgy fogok hiányozni neked, ahogy te hiányoztál nekem,
Egy nap majd szükséged lesz rám, ahogy nekem is volt rád,
Egy nap szeretni fogsz engem, de én akkor többé már nem.

~Bár nem mindig emlékszünk pontosan arra, miért is voltunk boldogok, azt sohasem felejtjük el, hogy azok voltunk.

~Kétféle pasi van: akinek várod hívását, és mégsem hív, s akinek nem várod hívását, mégis hív.

~Első személy egyes számban, lehetsz tömegben vagy bezárva egy szobában, legbelül mindig magányban.'

~Érzéseink voltaképpen visszajelzések, amelyek megmutatják, hogy jó úton járunk-e vagy sem.

~Az összetartozás. A remény. A Kitartás. A szeretet. A szerelem. A vágyakozás. A csoda. Egy pillantás. Egy mosoly. Egy könnycsepp. Egy barát. Egy ösvény. A fény. És maga az élet. Tudod van valaki, akire mindig számíthatsz, aki nem hagy el. Segít, ha kell. De osztozik az örömödben is. Megvéd. És mindig veled van. Megköszönted már neki?

~Eddig mindenkinek én mondtam, hogy ne legyen gyenge, mindent átlehet vészelni. S közben most én vagyok a leggyengébb…

~Tedd vissza a melled a felsődbe, vedd le a segged a mosdóról, mosolyogj a kacsafej helyett, engedd le a középső ujjad...és nézd meg hány tiszteletreméltó srác fogja lájkolni a képed, mert gyönyörű vagy..nem mert könnyen kapható.

~Mi fáj jobban ?
Arra gondolni hogy utálnod kellene őt , vagy az hogy tudod , hogy ez nincs így ?

~Az igaz szerelem szótárában az akadály nem szerepel.

~HA NEM mondod el neki mit érzel , találni fog egy másik fiút , aki majd elmondja neki mindazt , amit tőled akart hallani.

2013. április 21., vasárnap

elesni. felállni. tovább menni.

Rettegtem az érzéstől,hogy milyen Téged elveszíteni...Rosszabb mint gondoltam.


~Engedd meg hogy felfrissitsem a memóriád. Én voltam az egyetlen aki meghallgatta a problémáid.Én voltam az egyetlen aki figyelt rád.Csak én álltam melletted amikor mindenki mondta hogy hagyjalak. Én álltam ki érted. Én voltam az egyetlen aki szeretett anak ellenére,hogy semmi okot nem adtál erre.Én voltam az egyetlen aki ott volt neked,amikor senki más nem..

~ Mi van akkor, ha most nem írok rád én először? Ha most nem válaszolok neked? Ha most én hagylak ott téged agyalva?
Igen, mi van akkor, ha most te leszel az, aki totálisan átvágva érzi magát.

~Már szinte szégyelled magad, amiért valaki ilyen fontos lehet számodra. Hogy nélkülük semminek érzed magad. Senki sem képes megérteni, hogy ez mennyire fáj. Reménytelenül érzed magad, mintha semmi sem tudna megmenteni és amikor vége, és eltűnt, már majdnem azt kívánod, hogy újra tied legyen az a sok rossz, mert így tied lehetne a jó is.

~ Emlékszem még mikor először rám írt.. emlékszem, mikor reggelente megnéztem az üzeneteimet, mindig volt egy tőle.. emlékszem mikor először láttam az utcán, emlékszem arra a félénk intésre, emlékszem az pillantására, emlékszem a mosolyára.. emlékszem mikor először beszéltem vele élőben és az első puszira tőle.. a szemére, hangjára és halk nevetésére.. emlékszem az első leghosszabb beszélgetésünkre.. ezeket soha nem felejtem, csak bánom, hogy már elmúlt.. elmúlt az az érzés melyet akkor éreztem, mikor rám írt, mert már nem ír.. elmúlt az az érzés melyet akkor éreztem amikor reggel megnéztem az üzeneteimet, mert már nem kapok.. de az az érzés mikor látom, megpuszil és vele beszélek soha nem fog elmúlni, mert számomra ez felejthetetlen!

~ Mindig, amikor rád gondolok, emlékeztetnem kell magamat, hogyha beszélni akartál volna velem, akkor tudtál volna.

~Talán elfelejtetted, mennyit jelentettem neked? Hogy miket mondtál nekem? Semmi nem maradt meg abból, ami kettőnk közt volt? Tagadhatod, harcolhatsz ellene, de én tudom, hogy mikor meglátsz, neked is egy űr tátong a szívedben. Elrontottuk, és mindkettőnknek fáj..De mosolyogjunk, és tegyünk úgy, mintha nem bántana. Csak így érhetjük el, hogy a másiknak minél jobban fájjon..Valaha mosolyt akartunk csalni egymás arcára, most viszont könnyeket a másik szemébe.

~Elképzelem, hogy ott állsz tőlem pár méterre és csak engem nézel, elindulsz felém, oda lépsz, elém szemembe nézel, átkarolod a derekamat és megcsókolsz.
Tudom, hogy nem lenne szabad rólad álmodoznom, mert ha megint csak át vágsz, még nagyobbat fogok koppanni.
Félek, hogy te amiket mondasz nem gondolod olyan komolyan mint ahogy én..

~Rettegtem az érzéstől,hogy milyen Téged elveszíteni...Rosszabb mint gondoltam.

~tettél már valaha olyat, amelyről tudtad, hogy hatalmas ostobaság, még is szükséged volt rá, hogy megcsináld? Ez az a fajta érzés, amikor tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy hatalmas, visszacsinálhatatlan baklövést követsz el és tudod, hogy hihetetlenül fog fájni a legvégén? Mikor a magadnak feltett "Kellett ez nekem" kérdésre azt válaszolod, hogy igen, bár egy józan eszű ember gondolkodás nélkül rávágta volna, hogy NEM?!

~ A gondok azok, amik nem múlnak el egy bocsánatkéréssel  vagy egy puszival.

~ Mindig lesz egy ilyen ember az életedben. Nem számít, hogy hány kapcsolata volt, hogy hányszor nem válaszolt az üzeneteidre, hogy hányszor nem vett rólad tudomást , hogy hányszor tett úgy, mintha nem számítanál neki, hogy hányszor ültél a földön és sírtál miatta, vagy érezted úgy, hogy semmit sem érsz. Nem számít hányszor mondtad magadnak, hogy ő nem számít neked, de legbelül, mindig mikor írt neked, rád nézett, megölelt, vagy csak kimondta a nevedet, a falak, amiket magad köré építettél eltűntek és nem tehettél róla, de boldog voltál. Még ha nem is akartál az lenni.

~ Ha már nincs egyetlen okod sem maradni, akkor az egy jó indok arra, hogy továbblépj.

~Hányszor fogadtad meg, hogy őt már nem... már nem engeded el. Mert már annyi fájdalmas emlék kísér. Vagy csak egy. De az is sok. A fájdalomból az is nagyon-nagyon sok. És megfogadod, hogy őt nem, nem engeded el. Mert tudod, hogy ő sem akar menni. Mégis megy. Mert kell. Mert muszáj mennie. Nem akarod elengedni, mégis újra megteszed. Elengeded. Őt is. Mert valami erre kényszerít. Valami. Amit úgy hívnak: Szeretet... Ezért engeded el. Mert szereted. Igen, néha engedni kell. Van ilyen...

~Mindig a megfelelő pillanatra vártam, hogy elmondjam neked. Inkább a megfelelő embert kellett volna keresnem, akinek tényleg lett volna értelme elmondani..

~Én ehhez túl gyenge vagyok. Talán erősnek tűnök mások szemébe, de nem vagyok az, egy kicsit sem. Képes vagyok a legkissebb dolgoktól is sírva fakadni és igenis fáj, ha csalódást okoznak. Képes vagyok egy perc alatt begurulni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy én akarom. Folyton ugyanazok a problémák ismétlődnek, hogy senkire nem lehet számítani, és amúgy sem vagyok felnőtt. Lehet, hogy nem is akarok az lenni.Tudod, majd megszokom, ahogy mindig. Mindig ez történik, mindig félre siklanak a dolgok, mindig elrontok valamit, de mindig kiheverem. Szerintem néha csak azért éljük túl a dolgokat, mert képtelenek vagyunk belehalni.

~ Ő mindenkivel rendes. A probléma az, hogy amikor velem volt kedves, azt hittem az azért van, mert én különleges vagyok neki.

~ Ott kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy gondold "aranyos". Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy úgy érezd "bejön". Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd magad győzködni, hogy ez nem olyan ... Ez más, nem úgy érzel. míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol, teljesen belefeledkezel, és onnantól kezdve mindegy, hogy hol, hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban ... És egy szó elég ahhoz, hogy mindezt összetörje. És te csak tovább győzködöd magad..

~ Amikor elvesztesz valakit, az az érzés örökre veled marad. Hogy emlékeztessen rá, milyen könnyű, hogy megbántsanak.

~ Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod. Mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem: szerelmes leszek!

~ Ő engem soha nem fog szeretni. Tudom.És tudnom is kell. Mert különben belepusztulok, ha mással látom majd.

~ Beszélni szeretnék veled, de nemfogok rádírni.
Megakarlak ölelni, de nem fogok közeledni!
elszeretném mondani hogy fontos vagy nekem, de nemfogom.. mert tudom hogy te nem így érzel.

~ Tudod, mit jelent az, ha az embernek megtört a szíve? Azt jelenti, hogy a szíved nem egész, ezért nem tudsz igazán semmit teljes szívvel csinálni.

~ Nagyon rossz érzés, amikor Te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné. Amikor hiába tennél meg bármit, ő egyszerűen nem szeret téged.. nem téged szeret. Akár akarjuk, akár nem, végül mindig rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy ‘talán sose bocsát meg nekem’. Mások attól, hogy ‘talán túl közel engedem magamhoz’. Néhányan attól, hogy vajon ‘el tudna küldeni?’. A világ valójában annyira félelmetes hely, s még rettenetesebbnek érezzük, ha egyedül kell szembe néznünk a félelmeinkkel.

~ Amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, a legkeserűbb könnyeink felelevenítik minden emlékét azoknak az óráknak, amikor nem szerettünk eléggé.

~ Nem beszélek veled, hiszen ismersz: a ’majd jön, ha jönnie kell’ reménye nekem elég. Szeretlek.. de nem alázkodom meg előtted. Majd hívsz, ha akarsz; csókolsz, ha akarsz; viszontszeretsz, ha akarsz. Már csak Te kellesz hozzá - én minden órában, minden percben hívnálak.

~ Senki nem határozhatja meg, kibe lesz szerelmes - és annak sem lehet az érzéseit megváltoztatni, aki nem viszonozza a tieidet..

~Te nem csak egyszerűen itt hagytál és elmentél, hanem szabályosan elfutottál.. de van egy dolog, amit itt hagytál magad mögött. Egy dolog, amire nem tudok rájönni: vajon afelé futottál, amit akarsz? Vagy az elől futottál el ilyen messzire, amit félsz akarni?

~A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

2013. április 19., péntek

impossible dream.


~Hiányzik minden. Ahogy átölel, ahogy visszalép, hogy még egyszer megcsókoljon, amikor olyan erősen fog magához,mintha soha nem akarna elengedni, amikor csak ültünk egymás mellett és néztük egymást, amikor sétáltunk, nevettünk, zenét hallgattunk és mi is énekeltük, a boldogtalan percek, bármi is történt, mi kibírtuk és együtt maradtunk.a közös tervek. soha nem fogom megérteni, hogy lehetett ennek így vége, hogy ennyire szeretem..

~Erős vagyok, mert képes voltam mosolyogni, miközben belül szétszaggattak.
Erős vagyok, mert képes voltam nevetni, mikor az utolsó álmom is szertefoszlott.
Erős vagyok, mert képes voltam egyben tartani magam, mikor apró darabokra törtem.
Erős vagyok, de nincs ember a földön, aki minden fájdalmat, bukást, kudarcot és kínt elviselne.
Így hát csak reménykedni tudok minden napban..

~Ez most úgy igazán fáj... és nem azért, mert hallottam a hangját, hanem azért, mert rögtön elkapott a sírás... és nem azért sírtam, mert tudom, hogy még mindig szeretem, és még mindig bármit megadnék érte, hanem azért, mert tudom, hogy nem szabad... még egyszer nem lehet. És ebbe belebetegszem..

~Abban a pillanatban, ahogy bedübörögtél az életembe, elvesztem. Félek elmondani neked, mire vágyom, mert tartok tőle, hogy.. jaj, nem is tudom, hogy talán belevágsz a tűzbe. Vagy ami valószínűbb, hogy visszautasítasz. Vagy ami a legrosszabb, hogy semmibe veszel. Szeretlek. Sokkal kedvesebb vagy a szívemnek, mint ahogy bárkiről is el tudtam volna képzelni.

~A legerősebb emberek nem mindig azok , akik nyernek , hanem azok az emberek, akik nem adják fel amikor vesztenek.

~Akármilyen erős érzések is vannak a szívedben, ha nem osztod meg őket a másikkal, akkor teljesen értelmetlenek.

~ Tudod, az a baj az emberekkel, hogy akkor kezdenek el kapálózni valami után, amikor már végleg elveszítették azt..

~ Bármit is teszel, abba azért gondolj bele, hogy ugyanazt a másik is megteheti veled ugyanúgy.

~ Mikor azt mondod: 'nem tudom, hogy mit érzek irántad' hazudsz. Ezt jól tudom én is, és jól tudod te is. Mondd inkább azt, hogy nem érzel semmit, mert olyan nincs, hogy valaki ne tudja eldönteni az érzéseit. A képlet egyszerű. Vagy érzel valamit vagy nem érzel semmit.

~ Most játszom. Mindenkinek és mindenért. Mert feladnám. Mert sok. Mert egyedül vagyok. Mert sírok. Mert fáj. Mert félek. És mégis, menni kell, mindig csak előre, sírva és toporzékolva és eltitkolva, és öleletlenül és simogatás nélkül. Mert ez a szerepem. Ahogyan Neked. És Neki. És mindenkinek. Egyre jobban érik bennem a másság utáni vágy. Hogy más legyek. Hogy máshol legyek. Sírok én is. Egyedül vagyok. Barátok. Ismerősök. Emberek. Látnak. Mosolyognak. És tovább mennek. Sírok én is. És nem látják. Miért nem? Láss bennem mást. Láss belém.

~egyet kérek. hadd lássalak még egyszer. csak hadd lássam, hogy nevetsz, csak lássam, hogy boldog vagy nélkülem.

~Nincs rosszabb érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak. Elmész valahonnan s elindulsz valahová... valamiért... Hogy miért? Mert van okod. Vagy nincs. De valamiért biztos. Bőröndödbe bepakolod minden cuccodat, ruhákat, cipőket, könyveket, emlékeket, élményeket, gondolatokat, ráülsz, és összehúzod a zippzárat. Majd kicsivel később eltávolodsz, a vonat suhan ... és Te felejtesz. Egy idő után elhalványul minden, mi akkor sebet ejtett rajtad. Megsárgult emlékképek. Elhalkult hangok, mondatok. Elfelejtett emberek, tulajdonságok, helyek, épületek, kicsiny sarkok, lopott csókok. És ha egyszer majd ... még visszatérsz oda, a képek kitisztulnak és a hangok egyszer csak élesednek. Minden olyan lesz, mint régen volt... talán. ... Bár mégsem. Soha nem lesz olyan igazi... olyan első. De jó ígyis. Később megint ott vagy ... Boldogan, örülsz mindennek, szárnyalsz, szeretsz és barátkozol. Szép képek. Csak sajnos valahol minden véget ér.... mindig. Egyszer a jó emlékeknek is vége szakad, valaki elvágja a kötelet, onnatól megint kereshetsz valamit... valami szépet, aminek örülhetsz és újra megbarátkozhatsz vele. Örök körforgás. Csak ne kéne mindig elvágni azt a kötelet..

~Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások mondanak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel. De ők azok, akik megmutatják, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el fájdalmak és gyötrelmek. Hogy jó abban hinni, hogy nincs 'nem tudom', hogy nincs 'úgysem sikerül'. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, hogy lehetetlen nem létezik.

~valahogy az életben keményebbek a sorok, és átélni őket, már nem is olyan szuper dolog...

~Kedves élet!
Amikor azt kérdezem, hogy lehet-e rosszabb a napom, az költői kérdés, nem kihívás!

 ~Fájdalom soha nem múlik el teljesen. Az ember valahogy kezeli, él tovább, de a fájdalom mindig ott van.

~ Nem tudod hányszor feküdtem le sírva, nem tudod hányszor bántottak meg, nem tudod milyen gyenge vagyok, nem tudod mennyit szenvedek, nem tudod milyen életet élek, nem tudod mit s hogyan cselekszem, nem tudod hányszor éreztem magam egyedül, nem tudod hányszor fordított hátat nekem mindenki, nem tudod hányszor voltam rossz annak az embernek aki számít nekem, TE NEM TUDSZ RÓLAM SEMMIT!

~Soha ne gyere, ha most nem jössz.Soha ne szeress, ha most nem vagy itt.

~Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit.
Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk, vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne.
Nem nyújtjuk ki a kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk el a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban.
Ez az utóbbi fajta lustság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.

~Mondd csak, miért nem tanítják a a férfiak és nők egymáshoz való viszonyát az iskolákban? Egészen komolyan kérdezem ezt, nem tréfálok. Végre is, legalább olyan fontos ez, mint hazánk hegy- és vízrajza, vagy a helyes társalgás alapszabályai. Legalább annyira ezen múlik az emberek lelki nyugalma, mint a becsületen vagy a helyesíráson. Nem gondolok én semmiféle frivol tantárgyra... Arra gondolok, hogy értelmes emberek, költők, orvosok, idejében beszéljenek az emberekhez az örömről, a férfiak és nők együttélésének emberi lehetőségeiről... Tehát nem a "nemi életről", hanem az örömről, a türelemről, a szerénységről, a kielégülésről...

~Két ember, egy férfi és egy nő között végül mindig olyan szánalmasan egyforma a "miért" és a "hogyan"... Megvetnivalóan egyszerű képlet ez. Mindig azért és úgy, mert éppen lehetett és megtörtént, ennyi az igazság. Nem érdemes firtatni a részleteket a végén.

~Ritkán oka az álom valaminek; majd mindig csak következmény.

~S ha egyedül maradsz a fájdalommal, mondd azt: Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember vagyok.

~Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.

~Tudod, hogy "minden és semmi" nincsen a valóságban, mindig csak a középszerű van, "minden" és "semmi" között a "valami", ami néha tud nagyon sok lenni.

~Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél.

~Tudod mi a legrosszabb az összetört szívben? Hogy még csak nem is emlékszel, hogy milyen volt azelőtt.

~Az életben akad számos nagy, romantikus pillanat, amikért érdemes élni. Ám van egy kis gubanc, ezek a pillanatok elmúlnak és a sarkon előbb utóbb ott ólálkodik a kegyetlen, borotválatlan gazember: a valóság.

~Nem. Neki most nem arra van szüksége,hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit,vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most... csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.

~Férfiak 7 csodája:
1. Mindegyik marha elfoglalt.
2. Bár mindegyik marha elfoglalt, csajozni van idő.
3. Bár csajozni van idő, nem sokat törődnek a nőikkel.
4. Bár nem sokat törődnek a nőikkel, azért mindig van mellettük egy nő.
5. Bár mindig van mellettük egy nő, beújítanak másodikat, harmadikat.
6. Bár beújítanak másodikat, harmadikat, kiakadnak, ha a főállású
berág.
7. Bár kiakadnak, ha a főállású berág, azért nem tanulnak belole, és továbbra is ujítgatnak.

~Mindenki megmondja mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy te találd meg a válaszokat. Azt akarják, hidd el az övéket.

~A legerősebb ember nem tökéletes. Nem győz mindig. Nem sértehetetlen. Az erős ember nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá. A harcos cselekszik, csak a bolond sír.Az erős nem attól erős, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál.

~Szinte minden ember átment már azon, amin most te. Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz. Ha pontosan azt kapod, amit akartál, akkor is szenvedsz, mert attól fogva nincs mibe kapaszkodnod.

~ Neked senkinek sem kell bizonyítanod, semmit,csak is magadnak. És amin keresztül mentél - a sok szenvedés - hiábavaló volt, ha most megfutamodsz.

~Leélheted az egész életed anélkül, hogy felébrednél.

~Ha van egy álmod, ne mondj le róla. Ne higyj annak, aki aztmondja,nem vagy rá képes.

~Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád.

2013. április 6., szombat

heartbreak.

~Talán igazából sose szeretett. Csak azt az érzést szerette, hogy valaki itt van neki, és hogy valaki végre érdeklődik iránta. Sosem engem szeretett, hanem a tudatot, hogy én szeretem..

~Az újságok tele vannak apróhirdetéssel: az emberek keresik a párjukat. Nézd meg az utcán, nézd meg a szemüket: mind keres valakit. Keresik az üzletben, a villamoson, a járdaszigeteken, az aluljárókban. Mindenki keres valakit. Mindenki keresi a párját. Én megtaláltalak. És neked el kell menned.

~Túlságosan függünk az emberektől. Már nem is emlékszem olyan időszakra mikor nem kínzott egy férfi jelleme és jelenléte. Várunk egy biztos pontra, egy kapaszkodóra ami mássá tesz minket,érdekessé. És ez miatt alázkodunk meg ennyire a szomorúság elött, ez tesz ennyire tönkre, menthetetlenné.

~Minden nő szeret a másik karjába omlani. Ez mindig így volt, s így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap. S ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.

~Egyszerűen nem értelek.. Jeleket küldesz, hogy szükséged van rám, hogy látni akarsz, hogy meg akarsz csókolni, hogy tetszem, hogy egyszerűen akarsz.Lehet, hogy csak arra a pillanatra, arra az egy-két órára amíg velem vagy, de kellek neked. És? Amikor lépni kéne? Ülsz. Vársz. Tétlenül, hogy majd én, a buta kislány lépni fog. De mondjuk lépek is, mert ugyan úgy kellesz, a csókod, a mosolyod, a szemed, a hangod. De nem tudom mit is akarsz... Szóval lépj. Most, ma, holnap.

~Utálom visszanézni a közös beszélgetéseket.. Utálom, hogy akkor még minden rendben volt.. Most meg rád sem ismerek.. Utálom, hogy megváltoztál.. Utálom, hogy akármennyi fájdalmat is okoztál, még mindig fontos vagy nekem..

~Nem tudtam kimutatni neked az érzéseimet úgy, ahogyan szerettem volna. Melletted valamiért esetlen leszek (...). Egy táncosnak nehéz beismernie az ilyesmit, és mégis így van. Ha nem lennék esetlen, akkor el tudnám mondani neked, hogy az életem nem élet nélküled. El tudnám mondani, hogy te vagy a szíve, az izma, a csontja. Hogy nélküled csak üresség van, és sóvárgás. Hogy nagyobb szükségem van arra, hogy a partnered, a feleséged és a szeretőd lehessek, mint a levegőre. A baj csak az (...), hogy melletted esetlen leszek, és csak annyit tudok mondani, hogy szeretlek, remélve, hogy ennyi elég.

 ~Csalódás, amikor már nem bírsz annak az illetőnek a szemébe nézni,akiért még az életedet adtad volna..

~A nő a világ legerősebb teremtménye. El tudja viselni a fájdalmat, a megalázást, a hűtlenséget, a hazugságot. S bár egy világ törik össze benne, még ezek után is képes mosolyogni.
 


~A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit. És nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.

~Emlék. Van amire tudatosan emlékszel, a pillanatok, az együtt töltött percek. És vannak a tudatalattiak. Mikor ismerős zenét hallasz, vagy egy illat, egy név vagy egy hely eszedbe juttatja. Ez lehet bármi. Egy érzés, egy ölelés, egy közös elfelejtettnek hitt emlék.

~Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez egy igazi szerelem volt. És ha egyszer, a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembejut, hogyan hevertünk a fák alatt..

~Kérlek, képzeld el az életed mondjuk 3o-4o év múlva. Mit látsz? Ha azt a lányt látod, akkor menj! Menj! Egyszer már elhagytál, kibírom mégegyszer, ha tudom, hogy valóban ezt akarod. De ne a könnyebb utat válaszd!

~Egy fiúnak is szüksége van arra, hogy szeressék. Ne csak azért legyen együtt egy lánnyal, mert "hű de jó csaj". Sőt. A fiúk sokkal inkább éheznek a szeretetre, csak a büszkeségük nem engedi ezt kimutatni! Amelyik fiú azt mondja, neki elég heti 3 nap a barátnőjével, az hazudik. Az a fiú aki minden percet kettesben akar tölteni egy lánnyal, az szerelmes. És nem elégszik meg a "néha tudunk találkozni" című kapcsolattal.

~hiszen játék voltam végig, nekem fényképről még rémlik, hogy már megint mi történik..

~itt címletek vannak nem jegyzik a nevedet,mifelénk a gettó ritkán nevel celebet..

~Egyesek belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak. Mások maradnak egy darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben és mi már sosem leszünk pontosan olyanok, mint azelőtt.

~Arra tanítanak, hogy csak a jelentős pillanatokra emlékezzünk, pedig a kis lépések, amik odáig elvezettek minket, ugyanolyan jelentősek. Visszatekintve észrevesszük, hogy nem csak a jó dolgok, hanem a rosszak is meghatározták, hogy kik vagyunk és hogy kik leszünk.

~Igazi csókot akartam, olyat, amire érdemes visszaemlékezni, de rég megtanultam, hogy ne legyenek elvárásaim a búcsúkkal kapcsolatban. Nincs rájuk garancia, és nem is ígérte meg őket senki. Már az is szerencse, sőt áldás, ha az embertől egyáltalán elbúcsúznak.

~Félek, hogy egy napon kisétálsz az életemből és nem hagysz mást nekem, csak óriási ürességet. Félek, hogy nem lesz kihez fordulnom, amikor problémám akad, hogy nem lesz kihez hozzábújnom, ha félek. Szívem egyszerűen megszakadna, ha abban a tudatban kellene élnem, hogy nem érinthetlek többet. Az, amikor hallhattam a hangod, megnyugvást jelentett számomra. Mellkasodon fekve éreztem az illatod, hallottam a szíved dobbanását annál nagyobb csodát még azelőtt sohasem éltem át. Nincs még egy olyan ember, akire ennyire nagy szükségem lenne. Nálad jobban senki sem ismer. Úgy vélem, jelenleg nincs nálam boldogabb ember a Földön, és ezt Neked köszönhetem. Egyedül Neked. Nagyon szeretlek!

~Csak mert valaki flörtöl veled, az még nem jelenti azt, hogy tetszel neki.
Csak mert valakinek tetszel, az még nem jelenti azt, hogy randizni akar veled.
Csak mert valaki randizik veled, az még nem jelenti azt, hogy szeret.
Csak mert valaki szeret, az még nem jelenti azt, hogy nem fog megbántani.

~Nem akarok úgy tenni, mintha nem fájna. Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire.

~Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.

~Ha úgy érzed,hogy megtaláltad Őt, ne hagyd el.. Valakinek egész életében nem sikerül megtalálnia.

~ Nem szabad egy rossz dolgon sokáig emèszteni magad. Túl kell rajta lenni a lehető leghamarabb. A jóra koncentrálni és a jót várni, pozitívan gondolkozni, még ha nehéz is. Mert ha türelmes vagy akkor jön az életedbe valaki, aki minden várakozást és fàjdalmat elfeledtet, aki más és szeret, mint még senki. És tisztel, megbecsül és reméled, hogy az életed része lesz örökre. Ha megtaláltad ezt az embert, akkor szorítsd és el ne engedd soha.

~Igen, nő vagyok. Szoktam hisztizni. Szoktam sírni a semmiért. Néha felidegesítem az emberiséget. Van, hogy megőrülök egy cipőért, vagy egy ruháért. De ember vagyok, Tökéletlen, de szeretetteljes.

~Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk. Persze, hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt, a kihívást. Mi nők meg főleg. Mert mi kell nekünk... Csak az, ami nem szokványos. Ami nem egyszerű, ami bonyolult, ami más, mert azt hisszük, hogy majd nekünk egyszerű lesz. Nekünk menni fog. Aha, csak egy aprósággal néha elfelejtünk foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy az elején megéreztük: ez is olyan lesz, mint a többi. De valamiért még mindig nem hallgatunk az érzéseinkre... Pedig mennyi csalódástól kímélnénk meg magunkat. Végül is. Pofonból tanul az ember..

~A folytonos újrakezdés volt benne a legszebb. Mi ugyanis, mind a ketten, szenvedélyesen szerettünk újrakezdeni és ezt bizonyos időközönként meg is tettük. Mi egymásnak "életünk legnagyobb szerelme" voltunk, de soha nem akkor, amikor éppen együtt éltünk, mindig csak akkor, ha újra megpróbáltunk egymásra találni.

~Voltak dolgok, amelyeket el akartam mondani neki. De tudtam, hogy fájdalmat okoznék. Úgyhogy eltemettem őket, és hagytam, hogy nekem okozzanak fájdalmat.

~Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig.

~Mit csináljak? Egy ideje ezt kérdezem magamtól.. Fogalmam sincs mit kéne tennem, mit tévő legyek és leginkább azt nem tudom, hogy mit is érzek valójában.

~Én nem benned nem bízok.. Hanem a többi emberben körülötted.

~Soha ne fuss olyan után, aki nem tesz azért, hogy utolérd.

~Hogy is mondjam.. Segítség. Egy váll amire támaszkodhatok. Csupa mosoly. A boldogság tükre. Egy cél, valakinek, vagy valaminek. Jóság. Barát. Ez vagy Te.

~Ne aggódj, talán úgy gondolod, hogy nem fogsz túljutni rajta soha. De gondolj bele, azt is gondoltad, hogy örökké fog tartani.

~Ha azt hiszed a kaland veszélyes, próbáld ki a megszokást. Az halálos.

~Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem: tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.

~néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni,mikor a személy,akivel törődünk,elhagy .. de az az igazság,hogy ez nem a mi veszteségünk,hanem az övé,mert ő veszti el azt az embert,aki soha nem mondott volna le róla.

~Utálom, hogy megváltoztál. Utálom, hogy elmentél. Utálom, ahogy miattad sírtam. Utálom, ahogy megmosolyogtattál. Utálom, hogy így hiányzol. Utálom, hogy így fáj. Utálom, hogy elveszítettelek.  Utálom, hogy rájöttem milyen vagy igazából. De az összes közül a legjobban azt utálom, hogy még mindig mennyire szeretlek.

~Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor miért ködösítesz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor miért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, miért várod el, hogy előbb mások szeressenek?

~Utálom a reményt. Akárhányszor próbálom feladni, mindig azt suttogja: "csak még egyszer.. utoljára.."

~Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.

~Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket, és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?

~Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.

~Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.

~Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.

~A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.

~Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.

~Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.