2014. február 9., vasárnap

Everyday





~Csak álltam a tükör előtt, és azon gondolkodtam: vajon miért is szeretne belém?

~Kellesz. Egyre jobban kellesz. De mint mindig, most is csak megjelensz, megmutatod, hogy milyen jó - sőt álomba illő veled lenni. Majd eltűnsz. (...) Belecsöppensz fél órára az életembe, majd napokig felszívódsz. És ott hagysz újra, mint egy elfeledett plüssmackót a cseperedő kisgyermek. Ott hagysz az egyre jobban lángoló érzelmeimmel, vágyaimmal.

~Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol.


~Mindketten boldogok voltunk, mert együtt voltunk. A különbség közöttünk csak annyi, hogy Te mindig csak a boldogságra vágytál - én pedig csak rád. Neked csak addig voltam jó, arra a pár röpke órára, míg boldog voltál mellettem, de nekem Te akkor is kellettél, mikor már csak könnyeket okoztál.

~Amint rájövünk, hogy a párunk nem szeret minket, nagyon bátornak kell lennünk, és véget kell vetnünk a kapcsolatnak, még mielőtt ő szánná rá magát erre a lépésre. Persze rossz érzés lesz, hogy elveszítjük, viszont így megőrizhetjük a méltóságunkat, és egy nap majd ráébredünk, mennyire helyes döntést hoztunk akkor.

~Sötétség nélkül semmi jelentősége nem lenne a világosságnak.

~Figyeld meg: abban a percben, hogy nem címkézel, hogy az Életre hagysz mindent, nem lesz gond. Akkor bizony ott lesz előtted majd az a valaki, akiről nem is gondolnád, hogy az életed része lesz. Nem kell rögtön életed végéig tartó szerelmet akarni. Lehet, hogy nem vinne előre, sőt. Akarj boldog pillanatokat, és annyit, amennyit az Élet neked szán. Ő tudja a legjobban, hogy mennyire van szükséged és miért. Nem fog többet adni, csak annyit, amennyit elfogadsz - persze ha megtanulsz hálát adni.

~Pótolsz... folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással... Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad.
Pótolhatatlanul.

~Ha azt akarod, hogy ne törjék össze a szíved csinálj úgy mintha nem lenne..

~Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi "soha többé"-vel. (...) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk... akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj. Olyan, mint egy tűzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul.

~Egy ember olyankor is egyedül lehet, amikor sokan szeretik, ha senki sincs, akinek ő a legkedvesebb.

~Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.

~Néha csak elfelejtjük, hogy mennyien szeretnek minket. Hogy mennyien adnák az életüket csak azért, hogy egyetlen mosolyt lássanak az arcunkon. Nem valami hazug, magadra erőltetettet, hanem egy amolyan igazit, valódit. Hagyd, hogy megtegyék. Hagyd, hogy bejöjjenek az életedbe, és ne zárd el őket, hiszen lehet, hogy az az erő, amit keresel, bennük van - adnák is, csak te épp elzárkózol előle.

~Ragyogj minden nap, mert sohasem tudhatod, hogy mikor jön valaki, akit egyetlen mosolyoddal levehetsz a lábáról.

~Vajon még hányszor vagyunk képesek hisztérikusan akarni valamit, majd őrült nagyot csalódni, amikor kiderül, hogy valami teljesen másra vágytunk?

~Hiszek abban, hogy van egy pont, amit el kell érni ahhoz, hogy beinduljanak a csodák, és a mindennapjaid részévé váljanak. Akkor jön a "bármi megtörténhet". Hiszek abban, hogy millió pofont, elutasítást, kudarcot, "nem vagyok elég jó" érzést kell kapnod és átélned ahhoz, hogy magabiztossá válj, és elhidd, mindenre képes vagy. Ha elhiszed, megnyílnak a kapuk előtted - de csak akkor, ha az utadon jársz. Ha mersz az utadra lépni. És hogy mi az utad? Az a valami, amit évek óta hajtogatsz és képtelen vagy kiverni a fejedből. Hiszek abban, hogy belénk van programozva minden. Az, amire születtünk, és azok a tulajdonságok, amik ehhez szükségesek, így csak annyi dolgunk van, hogy nyitott szemmel járva, magunkat pásztázva felismerjük azt, hogy kik vagyunk valójában. Hinni abban, hogy semmire sem vágysz véletlenül, hogy az az érzés, amikor a szíved megdobban, amikor arra a valamire gondolsz, azért kiabál, hogy megtestesüljön az életedben is. Ott van ő már, te is érzed, de addig, amíg nem hozod le a valóságba, ott is fog maradni.

~Nem érdekel, mit mondanak a hátam mögött, mert ahogy megfordulok csend van..'

~Nincs olyan nap, hogy ne juss eszembe. Hogy ne gondoljak arra, hogy vajon most van-e olyan lány az életedben, aki olyan szerepet tölt be, amilyet én töltöttem. Hogy rá is úgy mosolyogsz-e, ahogy rám még akkor. Hogy én is eszedbejutok-e néha..

~Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, iskolába vagy dolgozni indulsz. Bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is.

~Más, ha igazán szeretsz valakit, és más, ha azt szereted, amit elképzelsz róla.

~Feladhatunk mindent és elátkozhatjuk a világot. Elbújhatunk egy sötét, kilátástalan helyen, vagy reménykedhetünk abban a leheletnyi csodában, amit mindig újra átélünk. Mert vannak még Hamupipőkék, akik a lencsét és a kötényt kalandra cserélik. Mert élnek még bátor hercegek, akik hazaviszik Csipkerózsikájukat. Talán még szeretik egymást a szépséges királyi sarjak, akik csak arra várnak, hogy megtörjön közöttük az átok, amivel a gonosz sújtotta őket. Igen, amíg létezik varázslat, lesz "Happy End" is. Jó, talán nem egyik pillanatról a másikra, de valamikor. Addig pedig bátornak kell maradni, nem szabad feladni a reményt, és főleg tilos számolni a kalóriákat.

- Nem szeretsz már?
- Nem tudom. Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem.


~Ne tedd mástól függővé a boldogságod, felesleges. Legyél kerek, egész, olyan, akinek egyetlen célja van, méghozzá az, hogy boldog legyen. Saját erőből, másoktól függetlenül. Legyél az, aki nem mástól várja el, hogy behozza az életébe a teljességet, hanem magának teremti meg azt, így tökéletesen tisztában van azzal, hogy az mennyit ér. Nem eszközként használja az embereket a maga boldogságához, hanem fényt hoz az életükbe, így vissza is kapja a fényt. Beenged, de csak azt hagyja bent, aki nem töri össze az életét. Azt, aki szebbé teszi, teljesebbé, új színeket mutat neki.

~Ha megpróbál valaki lehúzni a mélybe, akkor jusson eszedbe, hogy ő már alattad van.



 A.♥

 

1 megjegyzés:

  1. Hihetetlen lány vagy csodálatos gondolatokkal.
    Így tovább!!
    Láttam hogy már 500.000 felett vagyunk ezért gratulálok!
    Szerencsés az a férfi aki elnyerte a szívedet mert egy csodás nőt kapott

    VálaszTörlés