L I F E

~Szomorú tud lenni, amikor változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz...

~Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...

~Szeretlek, ezt mondtad... Bíztam benne, hogy ez így is marad, de szemed máson gyorsan megakadt, s engem, mint egyszerű játékot, eldobtál. Hogy mit okozol ezzel? Bele sem gondoltál...

~Néha jobb egyedül lenni. Ha egyedül vagy, senki sem tud bántani...

~Szólni sem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.

~Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.

~Nem tudtam, helyes-e vagy sem, ahogy döntök... a döntés, hogy elszakadjak Tőle, de megtettem. Megtettem azzal a reménnyel, hogy így jobb lesz. Jobb lesz Neki. Olyat talál, aki megérdemli... Aki megbecsüli, úgy, ahogyan nekem kellett volna.

~Fáj, mégsem ordítasz. Csak csendben könnyezel, félsz, hogy valaki meghallja...

~A szíved megszakad, de te csak csukott szemekkel tűröd, mert túl fájdalmas ahhoz, hogy tudomást vegyél róla...

~És egy nap majd rájössz hogy vége. Hogy már nem üldöz a hiánya, az üresség. Már nem gondolsz rá 24/24 órát. Már nem rezzensz össze, ha meghallod a hangját. Már nem akarsz kinyírni minden egyes lányt akivel beszél, és nem nyomozgatsz utána, és lesed minden léptét, nem beszélsz folyton róla, és a szíved nem ugrik ki, amikor meglátod. Végül észreveszed azokat a hibákat, amiket a szerelem elfedett..

~Kicsit belefáradtam már, hogy mindig én vagyok az, akinek fontosabb a másik.

~A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál...

~Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha megállsz. Hagyd őket békén. Sétálj el. Ez nem olyan, mintha feladnád, és nem olyan, mintha nem próbálkoznál. Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a határozottság és az elkeseredettség között. Ami tényleg a tied, az úgy is a tied lesz, ami pedig nem, az nem számít mennyire keményen próbálkozol, úgysem lesz soha...

~Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el.

~Néha megtartom az érzéseimet magamnak, mert túl neház, hogy más megértse.

~Vannak dolgok amikért bármit megtennél, de egy idő után belefáradsz, aztán inkább beletörődsz hogy nem érheted el..

~Csak néha éreznéd azt, amit én érzek. Csak néha keresnél, ha nem is kérlek. Csak néha törődnél velem, ahogy elvárom. Csak néha letörölnéd könnyeimet, ha látod..

~Ha velem is úgy érzed magad, mint nélkülem, akkor nincs miről beszélnünk..

~Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.Először meg kell érezni a lelkét.Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget s a cirógatás vágyát.Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát,a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát,a hatodikban a gyönyör cirógatását, a hetedikben azt a szeretetet, ami TELJESEN a TIÉD lehet. Ha megtanulsz vele bánni...

~Fájó bevallani, hogy te vagy az egyetlen személy az életembe, akiért az egész létemet feláldoznám..

~- Számítok én neked?
- Aha.
- És már megint itt vagy ezekkel az egy szavas válaszokkal. Utálom őket. És utálom, hogy még mindig reagálok ezekre. Utálom, hogy itt várok ölbe tett kézzel. Utálom ezt.

~Távolságtartó vagyok. Nem bízom meg senkiben. Semmiképpen sem hiszem el, hogy 'majd jövök', meg 'elviszlek', meg 'meglátogatlak', meg 'elmegyünk nyaralni', meg 'szeretlek', meg 'hűséges vagyok hozzád', vagy egyáltalán 'számítasz valamit'.”

~Ha egyszer valaki megbánt, félsz a többiektől. Ha tudod, hogy nem szabadott volna hogy érdekeljen az a személy,aki miatt most padlón vagy,már senki nem fog érdekelni. Hagyod ,hogy ellökjön magától mindenki,csak azért mert te nem mersz kapaszkodni beléjük..

~Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A Világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra. Ne mondd hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki, ez gyáva duma, és Te fiam nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál.

~Nem önszántamból hagytalak el, csak úgy éreztem már nincs okom maradni.

~A sok véletlen mondat, ami kicsúszott, és meghatott, a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett, és elhagyott. Ekkor szívem kihagyott egy ütemet, aztán megbotlott és hasra esett.

~Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög és te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz… és igen… hiányozni fogsz neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül. Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, milyen boldog, élvezi az életet. Rádöbbensz, hogy nem hiányzol neki, nem gondol rád… már az emlékeiteket se őrzi. Elfelejtett. Összetörik a lelked. Tartod magad, már nem sírsz. Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott: az apró kék poharat…

~Se több, se kevesebb. Csak egy ember…
Egy ember, aki valóban ismer, akinek elmondhatom gondolataim, titkaim, még ha azok jelentéktelennek is tűnnek. Ő az, akiben teljesen megbízok, és bármikor számíthat rám. Az az ember, akivel képes vagyok órákig nevetni és beszélgetni, olykor teljesen értelmetlen dolgokról. Az a valaki, aki mindig fontos marad számomra. Igen, Ő az igaz barátom.


~Menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz... Tudod, egy dologban biztos vagyok: a nagy utak, azok, amelyek igazán hosszúak és jelentőségteljesek, hatalmas megállító táblákkal vannak tele, és nehézségekkel, pontosan azért, hogy próbára tegyenek, hiszen nem mindenki érdemli meg a jutalmat. Azt a valamit, amit neked szántak, és a tiéd. Nem kell mindenkinek felérnie a csúcsra - pedig mindenki előtt ott a lehetőség. De egy dolgot érdemes szem előtt tartani: a tiéd lehet minden, amire vágysz, de ha nem teszel érte semmit, a helyén marad - ahogy Te is.

~Nekem ez nem megy, próbáltam már százszor. Összekeversz azzal, aki füttyszóra táncol..'

~Amikor ránézel egy emberre, akárkire, jusson eszedbe, hogy mindenkinek megvan a maga története. Mindenki keresztülment valamin, ami megváltoztatta.

Please don't say you love me.

~Mindig amikor megbízok valakiben, megmutatják, miért nem kellett volna.

~Nem utál téged. Azt utálja, hogy nem lehet veled.

~KÜZDENI. Ez az élet legnagyobb célja. Harcolni a célokért, az álmokért, és azért, hogy valaki olyat találj, aki 1oo%-ban megért, tisztel és becsül azért, AKI vagy és nem pedig azért AMI vagy. Nem minden a külső - a belső értékek azok, melyek képesek igaz szerelmeket szülni. Ha két lélek összefonódik, akkor már nem számít semmi - csak az, amit a szivünk diktál.

~Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik.

~Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.

~Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

~ Miért van az, hogy ha kettesben vagyunk, akkor átölelsz, megcsókolsz, szeretsz. De amint emberek közé megyünk, úgy viselkedsz, mintha csak a haverod lennék?

~Remegő lábakkal a párkányra lépek, becsukom a szemem és cseppet sem félek. Régi emlékek mindig kísértenek, felnézek az égre, s tudom nem tévedek. Utolsó szavaim suttogom a szélbe: kimondom, szeretlek- s így ugrom a mélybe...

~Tudod, mindenkinek van egy-két sebe, amit nem akar felszakítani.

~Azt hiszed, nekem nem fáj? Fáj, és sokáig fájni fog. Aztán eljön majd az a pillanat is, amikor minden fájdalom nélkül azt fogjuk mondani: emlékszem, volt egyszer egy barátom.

~Elég ennyi, nem haragszom. Más lettél, és én már nem bírom. Íme a vallomás, nem tudom, hogy szép-e, de remélem, érezhető benne egy barátság vége.

~A pillanat, amikor rájössz, hogy már nem érdekled. Keresed a régi üzeneteit, szép szavait, de helyettük már csak a gyanús mondatok kusza halmazát látod.

~Ne számíts jóra, és nem csalódhatsz nagyot. Attól nem vidám az életem, hogy az arcomra mosoly fagyott.

~Ismertél milyen vagyok, hallottál nevetni, utoljára láttál engem igazán szeretni.

~So I'll be your clown
Behind the glass
Go 'head and laugh
Coz it's funny
I would too if I saw me.

~Amikor vele vagyok, amikor ölelem, amikor csókolom, amikor érzem az illatát, amikor fogja a kezem, minden probléma megszűnik körülöttem. Csak arra gondolok, hogy milyen jó vele...a pillanatra, amikor úgy csókol, mint még senki ezen a világon, amikor olyan szorosan magához ölel, mintha soha nem szeretne elengedni, úgy érzed Te vagy a világ legboldogabb embere. Semmivel nem foglalkozol...csak vele, csak a pillanatnak élsz.

~Egész életemben azt akartam, hogy büszke legyél rám. Minden döntésemnél, minden sikeremnél, minden kudarcomnál az jutott eszembe: mit gondolhatsz rólam. És szerintem elég jól csináltam a dolgokat. Tudom, mi az élet. Tudom, mire voltunk képesek. Azt is tudom, milyen igazságosnak lenni, hogy mi a helyes, és mi a tiszteletreméltó. Hogy akarom-e, hogy elfogadd ezt, támogass és büszke légy rám emiatt? Igen, akarom. De ha nem akarsz az lenni, akkor engem most már nem érdekel. Talán most először. Tudd, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy hülyének neveztél, és úgy beszéltél velem, ahogy. Szeretlek...de ha nem tudod ezt elfogadni, ha nem fogadod el a döntéseim, akkor többé nem kereslek fel.

~Senki sem szikla, hogy ne lehessen neki ártani. Mindenkinek van egy gyenge pontja.

~Fiú-lány barátság: ha nagyon szeretik egymást, nem adják fel a barátságukat a szerelemért.

~A rossz dolgok okkal történnek velünk, hogy általuk megismerjük önmagunkat. Rájövünk, milyen erősek is vagyunk valójában, milyen határtalanul tudunk szeretni, mit jelent számunkra elveszíteni, megtanulunk elengedni. Feleszmélünk, mi is az, amit valójában, igazán akarunk, és mi az, amit soha többé. A nehéz időszakokat túl kell élni. A rossz után mindig jó jön. Ezért ne félj megélni, ami jön, hiszen ez a te életed..

~Úgy gondolom, hogy elpazaroljuk a szavakat és a pillanatokat, és nem fordítunk időt arra, hogy olyanokat kimondjunk, amik a szívünkben vannak akkor, amikor még esélyünk van rá.

~Holnap, lehet, sírni fogok, de holnapután lehet, mosolyogni. Ez elég. Ilyen az élet.

~Igazi csókot akartam, olyat, amire érdemes visszaemlékezni, de rég megtanultam, hogy ne legyenek elvárásaim a búcsúkkal kapcsolatban. Nincs rájuk garancia, és nem is ígérte meg őket senki. Már az is szerencse, ha az embertől egyáltalán elbúcsúznak.

~A legkönnyebb dolog az életben szeretni valakit.
A legnehezebb találni valakit, aki viszont szeret.

~Van a szerelem... A szerelem, amely nem évszakfüggő. Nem tavasszal érkezik, hanem egy találkozással. Akkor, amikor találkozol azzal, akivel minden együtt töltött pillanat csoda. Olyan csoda, amit sok ember talán soha nem él át. A csoda, hogy ott ülsz mellette, hogy foghatod a kezét, hogy rád mosolyog, igen, neked adja mosolyát.

~Azt mondják, a párunkat elveszíteni nehéz, egy barátunkat még nehezebb, és mindkettőt a legnehezebb feladat. Mihez kezdesz, ha életed egy része hirtelen eltűnik? Nyilván az a dolgunk, hogy továbblépjünk, de hogyan? Hogyan lépsz tovább, ha megjelenik egy űr, amit nem tudsz kitölteni? Olykor csak úgy tudunk haladni, ha kicsit megállunk, megnyugszunk, és elhatározzuk, hogy akármi történik, bárhogy is fáj, ott vagyunk, ahol lenni akarunk.

~A dolgok megtörténnek. Soha nem egyetlen pillanat műve, tudom jól, de mindig van egy pont, ahol átfordulnak. Nap mint nap megbántják az embert, a kis fájdalmak felhalmozódnak, összeadódnak, és ezt észre sem vesszük egészen addig, amíg egy napon aztán arra ébredünk, hogy a szívünk szétreped a nyomástól.

~Mindenki megválaszthatja azt az utat, amelyen haladni akar, és azt is, amelyiken nem. Persze nem mindig. Néha a sors csak megragad minket, elindul velünk valamerre, aztán egyszer csak kitesz valahol és ennyi. Más alkalmakkor azonban mi adhatjuk meg a címet. És ha van egy csepp eszünk, bármennyire nehéz is, vagy bármennyire idegennek tűnik is az a ház, igenis bemegyünk oda. És rátalálunk önmagunkra.

~Kudarc nem létezik. Itt az idő, hogy dönts. Itt és most meg kell ígérd magadnak, hogy soha többé nem adod át magad a legyőzöttség vagy a búskomorság érzésének. Ez még nem jelenti azt, hogy el kellene rugaszkodnod a valóságtól - csak azt kell megértened, hogy ha megadod magad a lehangoltságnak, akkor épp arra nem lesz erőd, hogy változtass az életeden, és továbblendítsd azt. El kell hinned, hogy még akkor is változtathatsz, ha ez itt és most teljességgel lehetetlennek tűnik.

~Hogy mit tesz velünk a szerelem? Eggyik nap ugy mész haza hogy a mennyekben vagy, másik nap meg legszívesebben elbujnál egy sarokba bőgni...

~Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.

~Örülök, hogy van miért szomorkodni, mert ettől élhetek igazán, tudod? Ettől lehetek ember, hiszen csak úgy lehetek igazán szomorú, ha előtte igazán boldog voltam. A jó és a rossz együtt jár.

~Egy jó pillanatod bárkivel lehet, az még nem jelenti azt, hogy egymás mellett is van a helyetek. Néha csak hagyni kell, hogy a Sors rendezkedjen. Bízz benne, ő jót akar. Ne kezdj ki vele, ne akard a kezedbe venni az irányítást, mert akkor minden elromlik. Egyszerűen csak hagyd, hogy az Élet alakítson mindent. Nem kell a taktika. Nem kellenek a játszmák. Egyszerűen csak ott kell lenni a pillanatban, és nyílt lapokkal játszani.

I'd be smiling if I wasn't so desperate; I'd be patient if I had the time..

~Kívülről olyan mintha boldogok lennénk. Ez a lényeg. Az emberek nem látják ha sírsz,nem érzik a bánatod. Csak egy mosolygós arcot látnak,és egy kedves sziát hallanak,és annyi.Senki nem tudja mi van valójában benned. Vagy hogy épp mi nincs..

~Mindig azt éreztetted velem, hogy egy egész része vagyok. De már látom, hogy nem ez a lényeg. Két fél nem feltétlenül egy egész.Az embernek önmagában is kerek egészet kell alkotnia ahhoz, hogy képes legyen a párkapcsolatra.

~Lehet, hogy nem löksz el magadtól, de nem is harcolsz azért, hogy megtarts..

~Úgy érzem, legjobb volna így maradni egy életen át: csak néznélek, boldogan, elégedetten.

~Aztmondják, egy párkapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. Istenem, bárcsak ne én lennék az..

~Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos. Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek..

~Tudd, hogy mi tartozik hozzád, és mi nem. Ne akard azt, aminek köze nincs az életedhez, és hagyd, hogy jöjjön, ami hozzád tartozik. Ami a részed. Lehet, hogy az elején fura lesz. Na és? Engedd be. Idővel viszont hozzászoksz, és nem is fogod érteni, hogy hogyan tudtál eddig nélküle élni.

 ~ A boldogságot akkor értjük meg, amikor szomorúak vagyunk; zaj kell ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a csendet; hiányt kell szenvednünk ahhoz, hogy megbecsüljük azt, amink van.. az élet túl ironikus ahhoz, hogy teljesen megértsük.

~Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben.

~Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.

~Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok.

~Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.

~Még mindig szeretlek, csak már megtanultam csendben elviselni..

~Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.

~Csak ültem a réten, néztem a lenyugvó napot, és vártam, hogy minden elmúljon..

~Ha szeretni akarsz valakit, szeresd itt és most. Szeresd! Mert ki tudja, mi történik a következő pillanatban.

~Azt kívánom, bárcsak világosan el tudnám mondani neked, amit érzek. Ezt nem lehet olyan puszta szavakkal megmagyarázni, mint amilyenek ezek.

~Attól tartok, téged akarlak szeretni. Így döntöttem. És miért ne lehetne villámcsapásszerűen beleszeretni valakibe? Sokkal időigényesebb, hogy kiábránduljunk belőle.

~Nagyon hűséges tudok lenni. Én mindig várnálak, és keresném a kedved. Megvédenélek, ha valaki bántani akarna. Őriznélek, amikor alszol. Mert bármilyen is legyél, biztos lehetsz abban, hogy számomra a legkülönb vagy.

~Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem, s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden mire valaha is vágytál!

~A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz.

~Még mindig szerelmes beléd. Teljesen egyértelmű,látszik az arcán. Bárcsak ne így lenne, de rám soha nem nézett úgy,mint rád. Ezt jobb, ha tudod.

-Majd még találkozunk. Mondd te is. Emlékszel? Először én mondom, aztán te.. John, csak mondd.
-Isten veled.

~Az a nagy baj az idővel -amit már megtanultam-, hogy végül mindig elfogy. Fogalmam sincs, hogy merre lehetsz a nagy világban. De tisztában vagyok vele, hogy már rég elveszítettem a jogot, hogy tudjam. Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzöm a szívemben: Majd találkozunk.

~Köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Azért jöttem a világra, hogy átéljem mindazt, amit átéltem, hogy találkozzam veled, hogy fölmásszunk erre a dombra, és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra, amelyről letértél. És ne akard, hogy úgy érezzem, felesleges volt az életem.

~Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni.

- Mellőzzük a nagy szavakat.
- Mellőzük. Meddig maradhatok?
- Míg az élet el nem választ.

~Van úgy, hogy csak ülök és azon gondolkozok, hány olyan embert hagytam már elmenni, akinek most azt mondanám, 'maradj'. Azt hiszem, most értettem meg, mekkora súlya van a ki nem mondott érzéseknek.

~Mi van akkor, ha most nem írok rád én először? Ha most nem válaszolok neked? Ha most én hagylak ott téged agyalva? Igen, mi van akkor, ha most te leszel az, aki totálisan átvágva érzi magát.

~Még mindig hiszek benne, hogy egyszer csak hirtelen írsz nekem és bevallod az érzéseidet, amiket eddig elrejtettél. Ugyanazokat, amiket én is érzek. Hogy emlékszel minden kis aranyos dologra, amit érted tettem, és minden butaságra, amit mondtam. Hogy csak úgy írsz és azt mondod, én vagyok az egyetlen, akit akarsz. Az egyetlen, akire gondolsz. Szeretném ha azt mondanád, hogy az egyetlen ok, amiért elmentél, hogy féltél az érzéseidtől, vagy túlságosan is akartál engem. Csak valamit, ami még mindig odaadná a legcsekélyebb darabka reményt...

~Akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj, az egy címeres idióta volt , mivel ha később megtudja jobban fog fájni ..

~Azt hiszem, amikor mindennek vége, felvillanó pillanatokként tér vissza az egész. Olyan, mint egy emlék-kaleidoszkóp, ahol az egész visszatér. Ő viszont már sosem fog. Azt hiszem, abban a másodpercben, hogy megláttam őt, egy részem tudta, hogy ez lesz. Nem mondott, vagy tett semmi olyat, egyszerűen csak volt egy ilyen érzésem. És az a hihetetlen az egészben, hogy nem tudom, fogok-e még így érezni valaha, bár nem tudom, kellene-e egyáltalán. Tudtam, hogy az ő élete túl gyors és túl vakító nekem... Azt hittem, az ördög nem lökne olyan ember karjába, akinek ilyen angyali mosolya van. Talán amikor meglátott, ő is tudta, hogy ez lesz. Azt hiszem, kicsúszott a lábam alól a talaj. És az egészben nem is az a legrosszabb, hogy elveszítettem őt, hanem, hogy elveszítettem önmagam.

~JÓL VOLTAM..majd feltörtek az emlékek. Amikor megöleltél, amikor csak ketten voltunk... Egymásnak voltunk teremtve, és ezt te is tudtad jól... Már akkor el kellett volna engednünk egymást, de nem tettük. Merészen bíztunk a másikban... most pedig mint két idegen, csak egymás szemébe nézünk hidegen, aztán elfordulsz. Mintha egy senki lennék, akit soha nem ismertél volna...

~Ez elég elcseszett dolog, nem igaz? Hogy valaki hogyan ébred fel és dönti el, hogy nem beszél veled többet. Nincs ok. Nincs magyarázat. Nincsenek kimondásra váró szavak. Csak cserbenhagytak, mintha szart se jelentettél volna nekik, és ami a legjobban fáj, hogy úgy tűnik, ezt olyan könnyen tették meg.

~Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson.

~Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis olyan hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne ..

~A tragádiák hozzátaroznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem!
Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni.

~Néhány ember úgy keresi a hibákat, mintha valami jutalom járna érte..