~Kívülről olyan mintha boldogok lennénk. Ez a lényeg. Az emberek nem látják ha sírsz,nem érzik a bánatod. Csak egy mosolygós arcot látnak,és egy kedves sziát hallanak,és annyi.Senki nem tudja mi van valójában benned. Vagy hogy épp mi nincs..
~Mindig azt éreztetted velem, hogy egy egész része vagyok. De már látom, hogy nem ez a lényeg. Két fél nem feltétlenül egy egész.Az embernek önmagában is kerek egészet kell alkotnia ahhoz, hogy képes legyen a párkapcsolatra.
~Lehet, hogy nem löksz el magadtól, de nem is harcolsz azért, hogy megtarts..
~Úgy érzem, legjobb volna így maradni egy életen át: csak néznélek, boldogan, elégedetten.
~Aztmondják, egy párkapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. Istenem, bárcsak ne én lennék az..
~Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos. Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek..
~Tudd, hogy mi tartozik hozzád, és mi nem. Ne akard azt, aminek köze nincs az életedhez, és hagyd, hogy jöjjön, ami hozzád tartozik. Ami a részed. Lehet, hogy az elején fura lesz. Na és? Engedd be. Idővel viszont hozzászoksz, és nem is fogod érteni, hogy hogyan tudtál eddig nélküle élni.
~ A boldogságot akkor értjük meg, amikor szomorúak vagyunk; zaj kell ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a csendet; hiányt kell szenvednünk ahhoz, hogy megbecsüljük azt, amink van.. az élet túl ironikus ahhoz, hogy teljesen megértsük.
~Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben.
~Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.
~Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok.
~Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.
~Még mindig szeretlek, csak már megtanultam csendben elviselni..
~Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.
~Csak ültem a réten, néztem a lenyugvó napot, és vártam, hogy minden elmúljon..
~Ha szeretni akarsz valakit, szeresd itt és most. Szeresd! Mert ki tudja, mi történik a következő pillanatban.
~Azt kívánom, bárcsak világosan el tudnám mondani neked, amit érzek. Ezt nem lehet olyan puszta szavakkal megmagyarázni, mint amilyenek ezek.
~Attól tartok, téged akarlak szeretni. Így döntöttem. És miért ne lehetne villámcsapásszerűen beleszeretni valakibe? Sokkal időigényesebb, hogy kiábránduljunk belőle.
~Nagyon hűséges tudok lenni. Én mindig várnálak, és keresném a kedved. Megvédenélek, ha valaki bántani akarna. Őriznélek, amikor alszol. Mert bármilyen is legyél, biztos lehetsz abban, hogy számomra a legkülönb vagy.
~Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem, s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden mire valaha is vágytál!
~A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz.
~Még mindig szerelmes beléd. Teljesen egyértelmű,látszik az arcán. Bárcsak ne így lenne, de rám soha nem nézett úgy,mint rád. Ezt jobb, ha tudod.
-Majd még találkozunk. Mondd te is. Emlékszel? Először én mondom, aztán te.. John, csak mondd.
-Isten veled.
~Az a nagy baj az idővel -amit már megtanultam-, hogy végül mindig elfogy. Fogalmam sincs, hogy merre lehetsz a nagy világban. De tisztában vagyok vele, hogy már rég elveszítettem a jogot, hogy tudjam. Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzöm a szívemben: Majd találkozunk.
~Köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Azért jöttem a világra, hogy átéljem mindazt, amit átéltem, hogy találkozzam veled, hogy fölmásszunk erre a dombra, és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra, amelyről letértél. És ne akard, hogy úgy érezzem, felesleges volt az életem.
~Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni.
- Mellőzzük a nagy szavakat.
- Mellőzük. Meddig maradhatok?
- Míg az élet el nem választ.
~Van úgy, hogy csak ülök és azon gondolkozok, hány olyan embert hagytam már elmenni, akinek most azt mondanám, 'maradj'. Azt hiszem, most értettem meg, mekkora súlya van a ki nem mondott érzéseknek.
~Mi van akkor, ha most nem írok rád én először? Ha most nem válaszolok neked? Ha most én hagylak ott téged agyalva? Igen, mi van akkor, ha most te leszel az, aki totálisan átvágva érzi magát.
~Még mindig hiszek benne, hogy egyszer csak hirtelen írsz nekem és bevallod az érzéseidet, amiket eddig elrejtettél. Ugyanazokat, amiket én is érzek. Hogy emlékszel minden kis aranyos dologra, amit érted tettem, és minden butaságra, amit mondtam. Hogy csak úgy írsz és azt mondod, én vagyok az egyetlen, akit akarsz. Az egyetlen, akire gondolsz. Szeretném ha azt mondanád, hogy az egyetlen ok, amiért elmentél, hogy féltél az érzéseidtől, vagy túlságosan is akartál engem. Csak valamit, ami még mindig odaadná a legcsekélyebb darabka reményt...
~Akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj, az egy címeres idióta volt , mivel ha később megtudja jobban fog fájni ..
~Azt hiszem, amikor mindennek vége, felvillanó pillanatokként tér vissza az egész. Olyan, mint egy emlék-kaleidoszkóp, ahol az egész visszatér. Ő viszont már sosem fog. Azt hiszem, abban a másodpercben, hogy megláttam őt, egy részem tudta, hogy ez lesz. Nem mondott, vagy tett semmi olyat, egyszerűen csak volt egy ilyen érzésem. És az a hihetetlen az egészben, hogy nem tudom, fogok-e még így érezni valaha, bár nem tudom, kellene-e egyáltalán. Tudtam, hogy az ő élete túl gyors és túl vakító nekem... Azt hittem, az ördög nem lökne olyan ember karjába, akinek ilyen angyali mosolya van. Talán amikor meglátott, ő is tudta, hogy ez lesz. Azt hiszem, kicsúszott a lábam alól a talaj. És az egészben nem is az a legrosszabb, hogy elveszítettem őt, hanem, hogy elveszítettem önmagam.
~JÓL VOLTAM..majd feltörtek az emlékek. Amikor megöleltél, amikor csak ketten voltunk... Egymásnak voltunk teremtve, és ezt te is tudtad jól... Már akkor el kellett volna engednünk egymást, de nem tettük. Merészen bíztunk a másikban... most pedig mint két idegen, csak egymás szemébe nézünk hidegen, aztán elfordulsz. Mintha egy senki lennék, akit soha nem ismertél volna...
~Ez elég elcseszett dolog, nem igaz? Hogy valaki hogyan ébred fel és dönti el, hogy nem beszél veled többet. Nincs ok. Nincs magyarázat. Nincsenek kimondásra váró szavak. Csak cserbenhagytak, mintha szart se jelentettél volna nekik, és ami a legjobban fáj, hogy úgy tűnik, ezt olyan könnyen tették meg.
~Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson.
~Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis olyan hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne ..
~A tragádiák hozzátaroznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem!
Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni.
~Néhány ember úgy keresi a hibákat, mintha valami jutalom járna érte..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése