Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

~Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzol, és akinek nem hiányzol, az nem szeret. A sors dönti el kik lépnek be az életedbe, de te döntesz arról,hogy kik maradnak. Az igazság egyszer fáj, de a hazugság újra és újra.. Ezért értékeld akik értékelnek, és szeresd tiszta szívből azokat akik viszonozzák.!

~Rá nézel a képemre, s én visszanézek rád, mert emlék akarok maradni egy életen át..

~Össze vagyunk kötve, ha akarjuk, ha nem. Láthatatlan szálakkal, de mindig ott vagyunk egymás életében, és tudjuk, összetartozunk.

~Tudod mi a te bajod? Túl gyorsan kötődsz. És ha egyszer kötődsz valakihez, bármit megteszel hogy megfelelj neki, és hogy boldoggá tedd. Sosem arról van szó, hogy te mit akarsz, mindig más érdekeit nézed a sajátod előtt. Túl sok lehetőséget adsz az embereknek, akik túl könnyen feladják, ők ezt nem érdemlik meg. Kihasználnak téged, és befolyásolható leszel. De te jól megvagy úgy is, mert ők ott vannak az életedben, és te csak ennyit akarsz. És még ha át is vernek, te akkor is ott leszel nekik. Mert ez vagy te, ilyen vagy te. Ha egyszer kötődsz valakihez, foglyul ejtik a szívedet, és mindig lesz benne helyük. És ezért olyan nehéz most őt elengedned.

~Ezt most neked, ezt most rólad, ezt most érted, bár nem kérted, de életem része vagy, még ha nem is tudsz róla.

- Minden rendben lesz.
- Ja, ezt mondja mindenki.
- Miért kell mindig ilyen pesszimistának lenned?
-  Ja, ezt is mondja mindenki

~Talán igaz, amit mondanak. Mindig lesz egy ember, akin sosem tudod majd igazán túltenni magad. Nem számít, hogy hány jobb emberrel találkoztál, akik jobban bántak veled, és akik jobban szerettek, az agyad hátsó zugában mindig ott lesz az az ember, akit teljesen sosem tudsz elfelejteni.

~És tudom, hogy egy nap ezek régi történetek lesznek, a fotóink régi fényképekké válnak, és mindannyian anyák vagy apák leszünk. De pontosan most, ezek a pillanatok nem régi történetek. Most történnek meg.

~Istenem, csak egyszer - egyetlen egyszer - ne én legyek az a személy, aki jobban szeret.

~Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom, hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom. A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az, hogy elveszítettem önmagamat.

~Nem tudsz senkit rákényszeríteni, hogy szeressen, de helyette meg tudod neki mutatni, hogy mit szalaszt el.

~Minden egyes esőcsepp egy-egy emlékfoszlány. Aztán ahogy koppannak a talajon, és pocsolyába gyűlnek, úgy bontakozik ki a fejedben a gondolat a múlt képeiből.

-Miért hagytalak és miért nem mentem utánad?! Hiányoztál. És hiányzol most is. Minden, ami veled kapcsolatos. Ha akkor és ott kitartunk.. vajon akkor is csak összefutottunk volna , vagy azóta is együtt lennénk?  Milyen lenne most az életünk, ha egy pár lennénk? Most hazamennénk az otthonunkba. Én főznék, te segítenél mosogatni. Örülök,hogy boldog vagy, de mi lett volna?
-Tényleg érdekel a válasz?
-Nem. Azthiszem belehalnék.

~Hiányzik a hangod, hiányzik a lényed, Hiányzik egész tested, hiányzik tényleg ! Bárcsak itt lennél s nem szenvednék már. Bárcsak azt mondanád 'itt várok rád'

~Nem megbocsájtani nehéz, hanem elfelejteni és újra hinni..

~Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.

~Ahogyan távolodtak a lépteid, úgy halkultak egyre a szívdobbanásaim..

~-hiányzik?
- nem tudom..
- ezt nem lehet nem tudni.
- pedig nem olyan egyszerű. amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt jártunk vásárolni vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még mutatott, a gyomrom rögvest görcsbe rándul. eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. ilyenkor hiányzik. de, ha arra gondolok, hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: jobb ez így. szóval nem tudom. nagyon nehéz.
- és mi történik, ha meglátod?
- tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem. de, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a 'mi lenne, ha' kérdések sorozata.
- akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik-e.
- igazad van, hiányzik. minden mozdulata, a szavai, az érintései. de legfőképp az a tudat, hogy amikor ő velem volt, érdemes volt felkelnem.

~Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!

~Azt hiszem, kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körbe barátok, és nem nevettetnének meg. De akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy most jó nekem, mégis ez a kellemes életérzés párosul valami furcsán bizsergő hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik. Az Ő szeretete. Egy mosoly csak nekem tőle, egy ölelés,valakitől aki fontos nekem. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis világomat. Borzalmasan álmodozó tudok lenni néhanapján. Mindig. Most is ábrándozva mosolygok a monitor előtt.Igazából olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek.De legalább ez az élmény, ez az álom, ez a vágy az enyém.Ha ő nem is...

~Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket.

~Igen , valóban, találhat tőled szebbet, jobbat, nagyobb mellűt, vékonyabbat... Fog is. De egyik sem Te leszel, és ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Jöhet bárki, egyik sem fog úgy pislogni rá a hajnali ébredéskor félkómásan, ahogy azt te tetted. Senki sem fogja ugyanúgy megölelni, magához húzni, megcsókolni... De a választás lehetősége ott van mindenki előtt. Mindenki máshogy szeret. Épp ezért szép az élet: Annyi féle szerelmet ismerhetsz meg, amennyi elég ahhoz, hogy tudd, melyik bír életed végéig boldogságban tartani.

~Jelenleg mindent megtennék, hogy odabújhassak hozzád, ráhajthassam a fejem a mellkasodra, összekulcsolhassam az ujjaim a tieiddel. Felnézni és rád mosolyogni, amikor akarok. Odahajolni és megcsókolni, amikor csak akarom. Elmondani mit érzek irántad, ahányszor csak akarom.

~Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

 ~ Azt mondják , amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.

~Azt hiszem, álmaink férfijába mindig első látásra beleszeretünk, bár az eszünk azt súgja, hogy hibát követünk el. És elkezdünk harcolni az ösztöneikkel, de nem akarjuk ám igazán legyőzni őket. Aztán egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat az érzéseinknek.

~Lehet, hogy azt mondom, hogy majd lesz másik. De ha mind a ketten szeretjük egymást, miért ne lehetnénk együtt továbbra is és harcolni a problémák ellen együtt?

~Tök mindegy, hogy hogy sminkeled ki magad, milyen ruhákat hordasz, vagy hogy milyen vidámnak látszik a mosolyod... Nem számít, hogy mit teszel, vagy gondolsz. Mindig lesz olyan, akinek sohasem leszel elég jó..

~sírtam és nevettem egyszerre, gyűlöltem és szerettem egyszerre, adtam és elvettem egyszerre, erős és gyenge voltam egyszerre..

~Mielőtt egy kis hülyeségen összevesztek, mielőtt megharagszol , mielőtt elkezdenél nyávogni , gondolkodj el 1 percre , megéri.?Megéri felkelni reggel úgy , hogy ő nincs.? Megéri lefeküdni este úgy , hogy tudod holnap már nem láthatod.? Megéri egész nap dühösen , de mégis szeretettel gondolni rá miközben ott lehetnél vele.? NEM ! NEM ÉRI MEG ! Mert minden perc együtt egy soha vissza nem hozható pillanat. És semmi nem ér többet ennél !

~Örökké - Úgy érted, amég nem találsz jobbat.

~Ennyi volt? Meg sem próbálod még egyszer? Tudod mit?! Meg sem érdemled hogy a tiéd legyen..