memories, absence, love, pain

~Minden egyes alkalommal, amikor végre megkapjuk azt, amiről azt hittük, hogy akarjuk, rájövünk, hogy még többet akarunk.

~A szerelem vak. Tudom, mert nem látsz engem.

~Amikor szerelmes vagy, nem vagy eszednél, mert ha eszednél vagy, nem vagy szerelmes.

~Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy.

~A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

~Az a baj a legtöbb emberrel, hogy tudják, mi a fontos, de mégsem azt választják.

 ~Mérhetetlenül, eszeveszetten, igazán hiányzol, és ez nem költői túlzás most. Biztosan ismered azt a fajta hiányt, amikor ‘jó-lenne-ha-itt-lenne-valaki-mellettem’ - na, ez nem olyan. Ez annál jóval erősebb, szinte már fáj, hogy nem vagy itt velem. Bár még sosem éreztem ezelőtt, de szerintem ez amit most érzek, nem más mint a tipikus ‘egyszerűen-szükségem-van-rád’ hiányérzet.

~Mint egy kislány, egy jobb világot remélek... Ahol megértek mindenkit, ahol mosolyog a szivárvány, ahol még várja a hercegét minden egyes királylány.

~Rajtam az ideg, de nem tudom, mi ez, csak rohannék, de már nem tudom, kihez..

~Néha abba kell hagynod a múlt elemezgetését, a jövő tervezgetését, annak kitalálását, hogy vajon mit érzel, és az eldöntését annak, hogy pontosan mit szeretnél, és helyette csak várni és nézni, hogy mi történik.

~Utálom nézni a nevedet, és vitatkozni magammal hogy elkezdjem- e a beszélgetést vagy ne..

~Bocsáss meg, hogy búcsú nélkül távozom, de így talán könnyebb. Nem akarom, hogy lásd, ami velem történik. Azt akarom, hogy csak arra emlékezz, amikor még együtt voltunk.Azt reméltem, hogy tovább maradhatok. Még annyi mindent csinálhattunk volna együtt. Soha nem fogom elfelejteni, hogyan nyitottad meg a szívemet. Olyan elevennek éreztem magam melletted, amilyennek soha, ezt még csak álmodni sem mertem volna.Nem félek. Látod, a sors úgy rendelte, hogy találkozzunk. Egy napon még újra együtt leszünk. Teljes szívemből ezt remélem.Addig is azt akarom, hogy élj az álmaidnak. Hallgass a szívedre, és élj szeretetben. Amikor pedig elhagyod az árnyékvilágot, gyere, és keress meg. Én várni foglak.

~Akármi történt kettőnk között, elalvás előtt még mindig te vagy az utolsó gondolatom..

~Egy nap jönni fog valaki, aki értékelni fogja mindazt, amit ő nem értékelt.

~nem vagyok tökéletes, sem fiúk álma. de azért egy kis boldogság nekem is kijárna..'

~Aki ismer, az rád néz és tudja. Tudja, ha fáj, hogy szétszakadtál legbelül, tudja minden szó nélkül, ha nem, és azt is, hogy mikor rejted több kilónyi festék mögé az arcodat. Hogy mikor takargatsz valamit, vagy épp rejted el magad úgy, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki sem arra, hogy baj van. Méghozzá nagy. De azt nem kell mindenkinek tudnia. Miért is kellene. Úgysem tudnának mit kezdeni vele, hiszen neked kell megoldanod, talpra állnod, meg minden. Nekik úgyis csak egy hiszti lesz a sok közül. Miért is lenne más. Közben meg nem az. Köze nincs a hisztihez. De ezt csak az ismerheti, aki benned van. Akit beengedtél, és nem az előszobában váratsz. Belőlük meg kevés van.

~Azt mondják, a szerelem fáj, de ez nem igaz.
A magány fáj.
A féltékenység fáj.
A hűtlenség fáj.
Az árulás fáj.
Ezeket a dolgokat mindenki összekeveri a szerelemmel, pedig a szerelem az egyetlen olyan érzés, ami képes az összes fájdalmat elfeledtetni, és segít abban, hogy újra csodálatosan érezd magad.

~Jobb feledni és mosolyogni, mint bánkódni és emlékezni.

~Az életem egy nyitott könyv. Csak azthiszem rossz oldalon van nyitva.

~Mindig azt mondogattam magamnak : megérte.. Most jöttem rá,hogy messze nem érte meg,és soha többet nem akarok szenvedni olyan ember miatt,akiről tudom, hogy sosem szenvedne értem.

~Nem vagyok más, csak egy jó barát, Ki mindenkinek mindent megbocsát. Ha valami fáj, hozzám jönnek sírni, De ha nekem fáj, nem hiszi el senki..

~Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen, egymásra se nézünk, szemünk se rebben, de lelkünkben, szívünkben vérzünk, és az utca végéről mégis visszanézünk...

~Mert fáj, ha rám nézel fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz. Utálom magam amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet amit néha mintha látnék a szemedben. . De ezen érzések közül a legrémisztőbb az amit én érzek:hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz , megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz,legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom,hogy nem lehet. . ez a legnyomorúságosabb az egészben. . Hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom...

 /KataaKovacs - itt kérdezhetsz a blogról, rólam, vagy bármiről, amiről csak szeretnél. várom a kérdéseiteket, tippeiteket a bloggal kapcsolatban. a facebook elérhetőségem is megtaláljátok itt.:)/